A szombati Teréz körúti tűzben teljesen megsemmisültek a DK irodái. "A tető beomlott, falak dőltek ki, a berendezés elégett; a DK irodái teljesen megsemmisültek. Az anyagi kár jelentős, személyi sérülés nem történt" - közölte este Rónai Sándor, a DK szóvivője.
Vasárnap reggel Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a DK elnöke a Facebookon a következő hashtagekkel jelentkezett: #megyünktovább #azellenállásfolytatódik.
Gyurcsány azt írta, hogy rengetegen keresik a DK-sokat a tűzeset miatt.
Nem győzzük felvenni a telefonokat és elolvasni az e-maileket, üzeneteket, amelyekben azt kérdezitek, hogy hogyan tudnátok segíteni, hova tudnátok nekünk utalni.
A DK elnöke azt írta: "először is nagyon köszönjük, hogy ennyien gondoltok ránk, jó érzés ez most ezekben az időkben. Nem titok, hogy a DK központja teljesen megsemmisült a tűzben, így minden segítség nagyon fontos."
Gyurcsány közöl is egy számlaszámot, ahová utalhatnak, akik szeretnének. "Miattatok nem tartott sokáig a tűz miatti sokk, jó érzés, hogy a bajban sem vagyunk egyedül."
Közben az MSZP a Facebook-oldalán azt írta, hogy a párt "együttérzését fejezi ki a DK teljes politikai közösségének a pártot ért szörnyű veszteségekért.
Tárgyak megsemmisülhetnek egy tűzben, de közös ügyünket, a demokratikus, félelemmentes Magyarország visszaállításának szándékát elpusztítani nem lehet.
Molnár Zsolt a párt budapesti elnöke azt is hozzátette emellett a fővárosi szervezet Facebook-oldalán, hogy "amennyiben szükséges, irodáink nyitva állnak előttük!"
A Párbeszéd szintén a szolidaritásáról biztosította a DK-t a Facebook-oldalán: "pártunk együttérzését fejezi a DK vezetőségének és tagságának, s felajánlja segítségét a kialakult, borzasztóan nehéz helyzet rendeződéséig".
A Liberálisok szintén jelezték az együttérzésüket. "A Liberálisok az ellenzéki pártok közötti szolidaritás és együttműködés jegyében felajánlják a DK-nak, hogy igénybe vehetik a Magyar Liberális Párt Aradi utcai irodáját." A párt azt is hozzáette, hogy "bár a pártjaink között az elmúlt időszakban voltak kisebb-nagyobb nézeteltérések, mindannyian ugyanazért a célért küzdünk: egy igazságos, demokratikus és európai Magyarország megteremtéséért.