Index Vakbarát Hírportál

A Kossuth térre vonulnak a diákok

2018. november 19., hétfő 22:58

A napokban az ELTE-TÁTK-n egynapos sztrájkot tartottak a tudomány szabadságának védelmében, a társadalmi nemek szak megszüntetése ellen, a hallgatói fórumon pedig eldöntötték, csatlakoznak az önszerveződő hallgatói csoport által szervezett november 24-i demonstrációhoz.

A Mérce most azt írja, a szervezők azt szeretnék elérni, hogy a kormány írja alá a CEU-szerződést, szüntesse be a felsőoktatási és kutatási cenzúrát, valamint biztosítson minőségi, hozzáférhető, független és megfelelően finanszírozott oktatást és kutatási lehetőséget.

A demonstráció a Fővám téren kezdődik, ahonnan az ELTE BTK, a CEU és az MTA érintésével a Kossuth térre vonulnak. Az I stand with CEU csoport felhívása szerint ezután "megszállják a Kossuth teret", amiről egyelőre nem tudni, hogy mit jelent, a lap azonban úgy tudja, hogy egy hétig is eltarthat a tiltakozó akció.

Rovatok