Ahogy hétfőn beköszöntött az első igazán hideg nap, szinte allegorikussá tette a hajléktalanok és a velük együttérzők sajtótájékoztatóját a körbeállványozott, felújítás alatt álló Bakáts téri templom lábánál. A szomorú apropót azonban nem a hideg szolgáltatta, hanem a másfél hónapja tartó hajléktalanellenes kampány, aminek következményeként megjelent Magyarország új első számú közellensége, a Szegény Ember.
A meghívón az állt, hogy hajléktalanok véleményt mondanak az október 15-én életbe lépett hajléktalantörvényről, a közterületen életvitelszerű tartózkodás tiltásáról, beszámolnak élethelyzetükről, valódi megoldást javasolnak, a Magyar Szociális Fórum pedig közzéteszi legfrissebb adatait a fagyhalál alakulásáról.
Hogy mi mindjárt ez utóbbival kezdjük, Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum alapító-szervezője azt mondta:
szeptember óta 13-an Fagytak halálra Magyarországon. De mielőtt bárki a homlokára csapna, hogy hát ezért is van szükség arra, hogy a közterületekről az életvitelszerűen ott élőket elszállítsák, gyorsan hozzátesszük, hogy Simó adatai szerint közülük öten fagytak meg az utcán, és nyolcukat a fűtetlen lakásukban ért a halál.
Simó szerint ez is bizonyítja, hogy a törvényhez fűzött remények nem váltak valóra. És azt követelte, bárhogyan is dönt az Alkotmánybíróság, ezt a törvényt vissza kell vonni.
Szövevényes és sötét ügy ez, amiben a tisztánlátást az sem segíti, hogy a KSH nem adja ki az erre vonatkozó adatokat, így Simó is csak a szakmában eltöltött hosszú évekre és a kiterjedt kapcsolataira hivatkozhatott, ezért ezeket a számokat így nézzék.
Ugyanakkor az is világos Simó Endre adataiból, hogy a hajléktalanság és a fagyhalál kérdése nem korlátozódik az utcára, hanem az egész kérdést sokkal tágabb kontextusban kell értelmezni. Azokban a lakásokban ugyanis nem hajléktalanok, hanem szegények éltek, és szenvedtek fagyhalált, de erről nem esik szó, a kormányzat pedig úgy tesz, mintha a kérdés megoldható lenne azáltal, hogy aki az utcán él, az menjen be egy hajléktalanszállóra, és máris megoldódik minden.
Simó azt mondta, hogy a kormány ezzel a szőnyeg alá söpri a kérdést, és az adatszolgáltatás megtiltásával úgy tesz, mintha a probléma nem létezne. A megoldást Simóék a lakáshoz juttatásban látják.
A kormány és a kormánypárti többség által elfogadott jogszabály október 15-e óta gyakorlatilag betiltotta a hajléktalanságot, és rendőri kérdéssé tette a lakhatás problémáját. Simó szerint amúgy a rendőrök november 1-je óta nem molesztálják a hajléktalanokat, „parancsot kaptak", azóta a hajléktalanok tömegesen vissza is tértek az aluljárókba.
Udvardi Gábor, hajléktalan nyugdíjas arról beszélt, hogy neki van normális nyugdíja, de abból nem tudja kigazdálkodni az albérlet összegét. Rengeteg új lakás épül, de ezekbe piaci áron találnak lakókat, míg sok lakást egyszerűen befalaznak az önkormányzatok, ezért Udvardi szerint szociális lakásokra lenne szükség. Balogh Judit Anna, aki régen maga is hajléktalan volt, de ma már ő fogad be a lakásába hajléktalanokat, azt mondta:
nagy gond a társadalom passzivitása, és hogy már a gyerekeket úgy nevelik a szülők, hogy féljenek a hajléktalanoktól.
Paragh Ádám, hajléktalan író, műfordító is felszólalt a sajtótájékoztatón, és személyén keresztül kicsit beleláthattunk a hajléktalanok – ahogy ő mondta: a csövesek – mindennapjaiba. Szerinte az átlagember kevés dolgot tudhat a hajléktalanságról, majd hirtelen műholdas megfigyelőrendszerről kezdett beszélni, amivel kiszűrik, melyik hajléktalan kapott aznap már enni, és ha esetleg valahol már reggelizett, a neve bekerül a rendszerbe, „ besárgázódik", és például ebédet aznap már nem kaphat. Ezért a hajléktalanok megpróbálják kicselezni a rendszert, mondta.
Arról is beszélt, hogy az étrendjük az ellátórendszerben rengeteg tésztából, keményítőből áll, és csak „körömnyi" húst kaphatnak. De a hajléktalanok nemcsak ebben, hanem szellemileg is hátrányt szenvednek, mondta.
A hajléktalan Szepesi Tibor azt mondta, nemcsak azokat érinti a mostani szabályozás, akik az utcán vannak, hanem bárki ugyanúgy járhat, mint ők, aki normális életet akar élni. Azoknak, akikről szó van, csak egy részük hajléktalan.
Külön megköszönte, hogy hajléktalanszállók nyíltak, de mint mondta, oda is nehéz bejutni, mert ha valaki szeretne bekerülni egybe, akkor több napot, vagy több hetet várakoznia kell, majd arra is pénzt kell fordítania, hogy az elvileg ingyenes ellátásért fizetni tudjon.
És szerinte ez azért sem egyszerű, mert a munkaadók nem szívesen alkalmazzák őket, már csak a meglévő bizalmatlanság miatt sem.
A sajtótájékoztató végén, ha jól láttam, egy kormánypárti újságíró azt kérdezte Simótól: mit szól ahhoz, hogy Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára éppen hétfőn reggel, a hideg idő beköszöntével arra biztatta a hajléktalanokat a Székesfehérvári Kríziskezelő Központban, hogy vegyék igénybe az ellátórendszert, majd bejelentett egy kétmilliárd forintos kormányzati programot első lakhatás néven, amely a lakhatáson felül az önálló életvitelre és foglalkoztatásra is fókuszál. Erre Simó azt mondta, hogy a hajléktalanok ügyét nem lehet kiragadni más társadalmi problémák közül. Ő ráadásul a rendszerváltás óta számos ígéretet hallott már, azokból sem lett soha semmi, majd hozzátette, a kormányzat szándéka most sem például a kilakoltatások megállítására vonatkozik, és a társadalomban meglévő szakadék még tovább nyílik.
Ma már ellenségesen viselkednek velünk, tette hozzá azzal kapcsolatban, hogy korábban tudtak az intézményrendszer különböző fokain állókkal tárgyalni, ma már nem.
Egy másik újságíró azt kérdezte, hogy mit szólnak ahhoz a sajtóinformációhoz, hogy estékre esetleg le fogják zárni az aluljárókat, erre azt mondta Udvardi,
akkor még jobban fogunk fázni.
A hajléktalanságot ugyanis ezzel nem lehet megszüntetni.
(Borítókép: Simó Endre (k), a Magyar Szociális Fórum alapító-szervezője. Fotó: Bődey János / Index)