Index Vakbarát Hírportál

Gruevszki-ügy: Orbán válaszát hangosan nevette ki az ellenzék

2018. november 26., hétfő 17:13

Az azonnali kérdések órájában Orbán Viktort kérdezte több politikus is több frakcióból, meccsekre történő magánrepülőzéseiről, illetve a Gruevszki-ügyről is.

A Jobbik a magánrepülőzéssel kezdett

Sneider Tamás arról beszélt: a demokráciában természetes, hogy ha egy miniszterelnök vagy vezető politikusok nagy értékű ajándékokat fogadnak el, és ez kiderül, vállalják a következményeket, és lemondanak.

Ezzel szemben Orbán büszke arra, hogy harminc éve gazdag vállalkozóktól fogad el drága repülőutakat, amiket vagyonbevallásában soha nem szerepeltetett. Ehhez jön még szerinte, hogy korrupció miatt elítélt politikusokat is az országba hoz. Végül feltette a kérdést: fenntartja-e állítását, miszerint büszke a harminc éve titkolt magánrepülőzéseire, elfogadja-e a jövőben is ezeket az ajándékokat, illetve kíván-e további korrupció miatt elítélteket az országba hozni.

"Tudomásom szerint az ön kérdésében szereplő felvetést a parlament mentelmi bizottsága megvizsgálta, döntést hozott, és ennek én alávetem magam"

– válaszolta Orbán.

Válaszában Sneider azt mondta gúnyosan, „bátor válasz volt, meg kell hagyni", majd hozzátette, a Fidesz-kormány bebizonyította, hogy a korrupció mértéke egyenes arányban áll az ország pusztulásával. „Most már nem Nyugat-Európát kell utolérnünk, hanem Romániát, ami négyszer gyorsabban fejlődött az elmúlt években" – mondta Sneider. Orbán viszontválaszában elmondta, hogy a minimálbér, a szakmunkás minimálbér, a nettó átlagkereset, illetve a reálbérek mind nagymértékben nőttek az elmúlt nyolc évben.

MSZP: Moszkva kérte Gruevszki befogadását?

Harangozó Tamás MSZP-s képviselő szintén Orbánnak tett fel azonnali kérdést a Gruevszki-ügyről. Elmondta, egy friss felmérés szerint a magyarok megdöbbentek, dühöt és csalódást éreznek ezzel kapcsolatban. Majd megkérdezte, melyik teória az igaz: Moszkva felkérésére a külügy intézte az egészet úgy, hogy Orbán nem tudott róla, vagy Orbán személyes kérése és döntése volt, hogy Moszkva-barát harcostársát Magyarországra menekítse. Illetve azt is kérdezte, Orbán fenntartja-e, hogy Macedónia partnerország, és támogatják-e továbbra is az ország EU-, illetve NATO-csatlakozását.

Orbán válaszában azt mondta, a magyarországi hatóságok szabályosan jártak el, Macedónia pedig szövetségese marad az országnak, és továbbra is támogatják a tagságokat. Elmondta, a kormány hálás Macedóniának, amiért részt vett a migránsok megállításában. A mostani macedón helyzetről pedig azt mondta, aki figyel, láthatja,

"politikai játszmák zajlanak ott, amiben az igazságszolgáltatás is részt vesz. Magyarország nem avatkozik bele, és véleményt sem mond"

– mondta Orbán, és hozzátette, hogy Magyarország mindenkinek biztosítja Magyarországon a tisztességes eljárás lehetőségét, ez esetben ez a menekültügyi eljárást jelentette.

Harangozó elmondta, nem igaz, hogy nem avatkozik bele a kormány, hiszen ezzel a döntéssel, hogy Gruevszkinek megadta a menedékjogot, már meg is tette. Hozzátette: Orbán aláírása szerepel azon a kormányrendeleten, ami biztonságos származási országnak tekinti Macedóniát, de Szerbiát és Montenegrót is. A magyar külügy munkatársai tehát olyan országokon hozták át Gruevszkit, ahol bizonyítania kellett, hogy ott is üldözik őt.

"Nyilvánvalóan törvénytelen döntést hoztak"

– mondta Harangozó.

"A menekültügyi eljárást nem a kormány folytatja le. A rá vonatkozó szabályok szerint jár el, minden ilyen döntés mentes a politikai befolyástól"

– válaszolta Orbán, utóbbi mondatára harsány nevetés volt a válasz az ellenzéki frakciókból.

DK: Orbán fáradjon a kasszához befizetni a bevándorlási különadót!

Vadai Ágnes a DK-tól azt mondta: Orbán egy embercsempész; egyedüli dolognak tűnik Európában, hogy egy miniszterelnök az legyen. Majd azt kérdezte, „Putyin-gazda adta-e parancsba", hogy a kormányfő befogadja Gruevszkit.

A magyar hatóságok ebben az ügyben a jogszabályok keretei között szabályosan jártak el, és így fognak eljárni a jövőben is

– válaszolta Orbán.

A viszontválaszt a DK-s Arató Gergely intézte Orbánhoz, szerinte sajnálatos, hogy  a miniszterelnök péntek óta elvesztette a bátorságát, és nem meri szövetségesének nevezni Gruevszkit, és nem meri elmondani azt, amit államtitkárok már korábban mondtak, hogy azért jöhet ide a volt macedón miniszterelnök, mert tíz évig miniszterelnök volt. „Egy kicsit több bátorságot várnánk, mondja el, miért vett részt ebben a szöktetésben, szállításban a magyar külügy" – kérdezte Arató, majd felszólította Orbánt, hogy „fáradjon a kasszához, és fizesse be az illegális bevándorlási különadót".

Visszautasítom azokat a vádakat amelyek a magyar állam bármely szervét vagy tisztségviselőjét törvénytelenséggel vádolják. Ez nem igaz, önök hazudnak" – mondta Orbán.

Párbeszéd Orbánnak: Egyetlen értelmes választ nem tudott adni

Szabó Tímea, a Párbeszéd politikusa hosszan sorolta azokat a személyeket, akik az elmúlt években úgy jutottak be az országba, hogy nemzetbiztonsági kérdést vetnek fel, vagy elítélt bűnözők, mint például Gruevszki.

"Miért terroristák, bűnözők, tolvajok, azeri baltás gyilkosok a szövetségesei, miért ezekkel akar együtt élni?"

– kérdezte Szabó.

"Elvesztettem a fonalat, valamikor az a baj, ha bejön valaki, valamikor az ha hazamegy"

– kezdte válaszát Orbán. A Gruevszkivel kapcsolatban a macedón kormány részéről megküldött kiadatási kérvényről pedig azt mondta, arról a bíróságok döntenek.

Szabó nem engedte el a dolgot, és azt vetette Orbán szemére, hogy miközben folyamatosan kérdezik konkrét kérdésekkel, ő csak mosolyogva, a vállát rángatva válaszolja meg a nagy büdös semmit.

"Elvesztette a fonalat az egész Gruevszki-ügyben, mert egyetlen értelmes választ nem tudott adni"

– mondta Szabó, majd megtoldotta újra pár kérdéssel: tudott-e arról Orbán, hogy idejön Gruevszki, megkérdezték-e őt ebben az ügyben, vagy más döntött?

"Folyamatosan megy a mellébeszélés és a hazudozás"

– mondta.

Orbán erre csak megismételte, hogy jogszabályok vannak, amelyek mindenkire vonatkoznak.

Jobbik: Orbán egy lókupec

A jobbikos Jakab Péter arról beszélt, hogy vidéken attól félnek, hogy a Duna alacsony vízállása miatt be fog fagyni a Duna, és Orbán megkoronáztatja magát. Rá is kérdezett, hogy valós-e a félelem. Ekkor a levezető elnök figyelmeztette Jakabot. Ezután a politikus Szent István intelmeit sorolta Orbánnak, majd hozzátette mindegyiknél, hogy Orbán és a kormány ezeknek épp az ellenkezőét teszi.

Orbán a válaszában azt mondta, hogy már az sem szép, ha valaki hazudozik, de még rosszabb, ha azt el is hiszi, a koronázásról pedig annyit mondott, hogy

"a magyar alkotmány tiltja a koronázást."

Jakab szerint nem a koronázás a legnagyobb probléma, hanem az, hogy Orbán királynak képzeli magát.

"Miniszterelnök, ön nem király, csak egy közönséges lókupec"

– mondta Jakab Orbánnak, amire elvették tőle a szót, és kizárták a hétfői ülésről.

Orbán azért még válaszolt: a lókupec tisztességes szakma, ráadásul meg is haladja az ő képességeit, hiszen nem ért annyira a lovakhoz. Hogy az ország vezetéséhez pedig mennyire ért, azt majd eldöntik a választók.

(Borítókép:  Orbán Viktor miniszterelnök azonnali kérdésre válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. november 26-án. Mellette Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. -  Balogh Zoltán / MTI)

Rovatok