Index Vakbarát Hírportál

Hamis tanúzásért ítélték el a romagyilkosságok egykori koronatanúját

2018. november 28., szerda 18:05

Szerdán jogerősen két év letöltendő börtönre ítélte hamis tanúzásért a romagyilkosságok miatt indult büntetőeljárás egykori koronatanújának számító F.-né Ny. Évát, a vádlottak volt munkáltatóját a Fővárosi Törvényszék – írja az MTI.

Közleményük szerint a másodfokon eljáró bírói tanács megváltoztatta a Pesti Központi Kerületi Bíróság korábbi elsőfokú döntését, így pedig a jogerős ítélet szerint nem lett három évre felfüggesztve a szabadságvesztés.

Mint írták, a vádlott 2011-ben több alkalommal is valótlan állításokat tett a romagyilkosságok miatt indult büntetőeljárás során, az első fokú döntést pedig egyik fél sem támadta meg, így csak azt kellett mérlegelni, hogy arányos-e a kiszabott büntetés.

A bírói tanács ezzel kapcsolatban végül arra jutott, hogy a bűncselekmény olyan súlyos, hogy a felfüggesztett börtön

nem alkalmas arra, hogy a jövőben bárkit visszatartson hasonló bűncselekmények elkövetésétől.

Indoklásukban ugyanakkor jelezték azt is, hogy a nő az enyhítő körülményeket figyelembe véve egy év után feltételes szabadságra bocsátható lesz.

A romagyilkosok éppen tíz éve öltek először, ezért idén bővebben is foglalkoztunk a témával, ezt a cikkünket itt olvashatják el:

Rovatok