Index Vakbarát Hírportál

Rendőrök mentették ki a budai hegyekben eltévedt fiatalokat

2018. november 30., péntek 17:01

Négy gyáli fiatalt mentett ki a budai hegyekből a rendőrség csütörtök este, miután kirándulás közben teljesen eltévedtek a Budapest II. kerületében található Oroszlán szikla környékén – írja a police.hu.

Mint írták, a fiatalok telefonja a kiút után való kutatás közben szinte teljesen lemerült, szó szerint az utolsó hívással kértek segítséget a budapesti rendőröktől. 

A bejelentő elmondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központ munkatársának, hogy mi történt, és hogy azért kérnek segítséget, mert már nagyon fáznak, mivel

órák óta a hideg téli éjszakában keresik az erdőből kivezető utat. 

Az ügyeletes tiszt rögtön értesítette a hegyvidéki rendőröket, akik a bejelentéstől számított egy órán belül megtalálták az eltévedt fiatalokat.

A járőrök a szolgálati járművel elvitték a gyáli fiatalokat a saját autójukhoz, amivel a kirándulás helyszínére érkeztek.

Rovatok