Index Vakbarát Hírportál

Irreálisan magasra emelt bérleti díj miatt zár be a nagykanizsai lőtér

2018. december 2., vasárnap 12:53 | aznap frissítve

November végén kénytelen volt a megszűnés mellett szavazni a nagykanizsai Polgári Sportlövész Egylet, miután az általuk eddig használt, állami tulajdonban lévő lőtérre kötött szerződésüket októberben hirtelen felmondták – írja a Nagykanizsa Online.

Ez tényleg egy szomorú hír, a PSLE nagykanizsai szakága számára, és nem tudjuk, hogy a jövőben mi fog történni. A lőterünk eddig állami tulajdonban volt, az állam megszüntette velünk a szerződésünket, ezért december végével ki kell költöznünk a lőtérről.

– mondta el még októberben Törőcsik Pál, az egylet elnöke, hozzátéve azt is, hogy reméli, egy olyan felújítás történik majd a nagykanizsai érában, ahova visszamehetnek, és gyakorolhatják majd a lövészetet, mert nagyon komoly reménységeik vannak a fiatalokban.

Az ugytudjuk.hu aztán szombaton arról számolt be, hogy a június óta húzódó ügy végére a november végi közgyűlés tett pontot, ahol az egylet kénytelen volt megszüntetni magát. A lapnak Törőcsik azt mondta, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő júniusban teljesen jogszerűen mondta fel velük a szerződést, később azonban meglepő fordulatot vett az ügy.

Az egylet elnöke levélben kereste meg a vagyonkezelőt, hogy érdeklődjön a szerződésről, amire azt a választ kapta, hogy

az eddig évi másfél millió forintért bérelt területet ezentúl négyzetméterenként 2000-4000 forintért, vagyis teljesen irreális, 800 milliós összegért bérelhetnék.

Ezután megkeresték a Magyar Szabadidő Sportszövetséget azzal, hogy a döntés teljesen ellentmond azzal a kormányzati direktívával, ami szerint – többek közt Nagykanizsán is – lőtereket létesítene az állam. Innen aztán Dénes Sándor nagykanizsai polgármesterhez jutott az ügy, de segíteni sem ő, sem később a Magyar Honvédelmi Sportszövetség nem tudott, az MNV pedig a továbbiakban nem válaszolt az egylet kérdéseire.

A lap azt írta, az egylet azért is furcsállja a helyzetet, mert az ingatlant egyes részeit alvállalkozóként kiadták, mások mellett egy kutyás egyesületnek is, akik érdekes módon meg tudtak egyezni egy reális összegben az MNV-vel.

Törőcsik azt is elmondta, hogy a legnagyobb problémájuk az, hogy nem tudják, mi lesz így a sportolóikkal, pedig olyan is van köztük, akinek olimpiára is lenne esélye kijutni. A helyzet egyébként azért is ellehetetleníti az egyesületet, mert a lőfegyverekre vonatkozó törvények szerint a fegyvereket legfeljebb egy vadászboltba lehet elvinni, azok ugyanis többek közt a rendőrségen is a lőtér címére vannak bejelentve.

A lap kereste a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt, de választ egyelőre ők sem kaptak a kérdéseikre.

Rovatok