Index Vakbarát Hírportál

Belehalt egy brit nő Budapesten a fenékplasztikai műtétbe

2018. december 5., szerda 12:15

Meghalt egy 49 éves, kétgyermekes brit nő, miután egy budapesti klinikán elvégzett fenékműtét után egy zsírembólia (érelzáródás egy zsírrög miatt) miatt rosszul lett március 19-én, írja a brit sajtó az ügyről szóló halottkémi eljárásról tudósítva. A férje azt nyilatkozta, hogy 4700 fontot (kb. 1,7 millió forint) fizetett a nő egy hasfeszesítésért és mellplasztikáért, és a saját testéből máshonnan leszívott zsírral való fenékfeltöltést ingyen kapta hozzá. 

A műtéteket a brit tudósítások szerint egy magyar orvos végezte a "Human Reconstructive Institute"-ban, Budapesten. (Ilyen intézet egyébként nincs Budapesten, de az orvos nevére rákeresve valóban kiad egy magyar plasztikai sebészt a Google.) A hivatalos jegyzőkönyv szerint a nő délután 5.30-kor jött ki a műtőből a három eljárás után, és félóránként monitorozták. Az állapota 6 órakor stabil volt, de 6.35-kor a vérnyomása leesett, majd rosszul lett, szívrohamot kapott. Újraélesztést próbáltak rajta, ami sikertelen volt, majd 7.30-kor megállapították a halált. 

A birminghami halottkém, Emma Brown szerint gondatlanságnak nem volt szerepe a halálban. Ő arra jutott, hogy a nő egy "nem életmentő műtét komplikációi miatt" halt meg.

Az elhunyt nő férje azt nyilatkozta, a felesége régóta vágyott az eljárásra, és nem könnyű szívvel hozta meg a döntést a beavatkozásról. Azt is mondta, hogy nem féltek tőle, azt gondolták, megtalálták a tökéletes helyszínt rá, ismertek olyanokat, akiket itt műtöttek, és nagyon elégedettek voltak. Most viszont már mindenkit arra biztat a férfi, hogy Nagy-Britanniában vesse alá magát ilyen eljárásnak, akármennyivel is drágább.

A család ügyvédje azt mondta, a klinikák lehet, hogy profik a műtéteket illetően, de nem mindig vannak felkészülve, mi van akkor, ha valami nem megy a terveknek megfelelően. Ő is azt mondta, hogy a nőt már nem lehet visszahozni, de talán emiatt majd mások elővigyázatosabban gondolkodnak, amikor ilyen műtétet fontolgatnak.

A meghallgatás szerint egyébként a férfit csak három óra múlva értesítették arról, hogy a felesége rosszul lett.

A doktor, a páciens és az ügyvédje nevét a cikk korábbi verziójában leírtuk, továbbá linkeket helyeztünk el a brit újságokra, de jogi okokból ezeket eltávolítottuk.

Rovatok