Index Vakbarát Hírportál

A CEU kártérítési pert indíthat a kormány ellen

2018. december 5., szerda 07:13

a Közép-európai Egyetem (CEU) rektorhelyettese nem tartja kizártnak, hogy a jövőben kártérítési pert indítanak a magyar kormány ellen az egyetem budapesti működésének ellehetetlenítése miatt.

Ezt Enyedi Zsolt a szerdai Népszavának nyilatkozva a következőképpen indokolta: most, hogy ténylegesen is megkezdik a CEU amerikai akkreditációjú képzéseinek áthelyezését Bécsbe, egyre kézzelfoghatóbbá válnak majd a költözéssel járó anyagi hátrányok is.

Ahogy arról beszámoltunk, az egyetem vezetése hétfőn jelentette be: miután a magyar felsőoktatási törvény tavaly áprilisi módosítása nem teszi lehetővé, hogy januártól új diákokat vegyenek fel, képzéseik négyötödét Bécsben indítják meg jövő szeptembertől. Budapesten csak a magyar akkreditációval rendelkező programjaik maradnak. Mindennek az az oka, hogy

a magyar kormány több mint egy éven keresztül nem volt hajlandó aláírni azt az államközi megállapodást, amivel a CEU az utolsó törvényi feltételt is teljesíthetné.

Arra a kérdésre, mire számít a magyar Alkotmánybíróságon, valamint az Európai Bíróságon is zajló, CEU-ügyben indított eljárásoktól, úgy válaszolt: szinte biztos benne, hogy a jogvitákban a CEU-nak lesz igaza.

Enyedi azt is elképzelhetőnek tartja,, hogy egyszer újból indítanak amerikai képzéseket is Magyarországon, de ez nem csak a kedvezően végződő bírósági eljárásoktól függ,

az egyetem kuratóriuma garanciákat akar majd arra, hogy jogbiztonságban, szabadon működhetünk. Ezek a garanciák a mostani rendszerben nincsenek meg.

A Népszava megkeresett a CEU-ügyben több jobboldali-konzervatív véleményformálót is, akik nem akartak nyilatkozni a CEU elüldözéséről. A Professzorok Batthyány Köre elnöke, Náray-Szabó Gábor azt mondta : ahogy másfél éve folyamatosan, úgy most sem szeretné kommentálni a CEU-val történteket.

Lovász László, az MTA elnöke azt mondta, hogy „a másfél évvel ezelőtt tett nyilatkozatát tartja érvényesnek ma is", és mást nem szeretne mondani. És hogy mit is mondott tavaly Lovász? Azt, hogy ő szívesen  felajánlotta, hogy közvetít az egyetem és a kormány között, mert „biztos benne”, megoldás születik végül. Az MTA egyébként tavaly közgyűlési határozatban állt ki a CEU mellett, és Lovász leszögezte:

Nagyon szerencsétlennek tartanánk a magyar tudományra nézve, ha a CEU-nak el kellene mennie Budapestről.

Az egyetem további sorsával kapcsolatos kérdéseket ebben a cikkben tárgyaltuk végig.

Rovatok