Index Vakbarát Hírportál

Pest megyében az esetek felében nem ér ki a mentő 15 perc alatt

2018. december 5., szerda 10:09 | aznap frissítve

A mentők tavaly az esetek 64,9 százalékában tudtak kiérkezni 15 percen belül a sürgős esetekhez, írja a Népszava a mentők nemrég közzétett, 2017-es költségvetési beszámolója alapján. A lap szerint nem sikerült megvalósítani azt a célt, hogy  a sürgős hívások legalább 90 százalékánál negyedórán belül megérkezzen a segítség,  hiába költött a kormány hozzávetőleg 15 milliárd forint uniós pénzt az előző ciklusban erre.

Az adatok szerint a mentők 100 sürgős hívásból 64-65 esetben érnek ki 15 percen belül a betegért. További negyedükhöz félórán belül érkezett meg a mentő, és a segélykérők 9 százalékának fél óránál is többet kellett várnia.

A mentők leggyorsabban a Győr-Moson-Sopron megyében élőkhöz érnek ki, ott tavaly a hívások 79,3 százalékában 15 percen belül megérkezett a segítség. A legrosszabb a helyzet Pest-megyében. Ott a hívások felében sem sikerül odaérni negyedóra alatt a beteghez.

Korábban több hír jelent meg arról, hogy a mentősöknél sincs elég elég ember és autó a feladatok zökkenőmentes teljesítéséhez. Egyre több orvos és mentőtiszt hiányzik a műszakokból, így nem lehet a sürgős esetekhez elegendő rohamkocsit küldeni. A költségvetési beszámolóban is szerepel, hogy a legtöbb üres álláshely a mentőtiszti, az ápoló és a gépkocsi vezetői posztokon van. 

A lap utal arra, hogy a mentők a korábbi években gyorsabban kiértek a helyszínekre és azóta romlott a helyzet. Az Országos Mentőszolgálat erre azt válaszolta: nem lehet összehasonlítani a 2014-es és a 2017-es adatokat, hiszen azokat korábban papíron rögzítették  sokszor kerekített számokkal, 2017-ben viszont már a számítógépek által regisztrált pontos adatokkal dolgoztak. A Népszava erre megjegyzi: az Országos Mentőszolgálatnál 2014. november 30.-tól működik a mentési irányítási rendszer (MIR), azaz már ekkortól számítógép rögzíti a mentés minden mozzanatát és az időpontokat.   

 

 

Rovatok