Index Vakbarát Hírportál

Vesztettek Strasbourgban a kényszernyugdíjazott magyar bírók

2018. december 20., csütörtök 11:11

Az Emberi jogok Európai Bírósága ma kihirdetett ítéletében úgy döntött, hogy a bírók 2011-es kényszernyugdíjazásakor elszenvedett sérelmeket a 2013-as szabályozás megfelelően orvosolta. A strasbourgi pert 2012-ben eredetileg 160 bíró indította (időközben sokan elálltak a követelésüktől). Szerintük a nyugdíjkorhatár leszállításának módja sérti az Emberi jogok Európai Egyezményének a tisztességes eljárásról, a diszkrimináció tilalmáról és a magántulajdon védelméről szóló cikkeit. A bíráknak ugyanis nem volt módjuk a bírói jogorvoslatra, az életkoruk alapján hátrányos megkülönböztetés érte őket és jövedelemtől estek el.

A strasbourgi bíróság még 2014-ben úgy döntött, hogy egy korábbi precedens nyomán nem ezeknek a cikkeknek a megsértését vizsgálja, hanem hogy sérült-e a kérelmezők joga a háborítatlan magánélethez. A logika az, hogy az ember életének nagyon fontos részét képezi a munkája és a munkahelyi kapcsolatai, és ha külső kényszerítő ok miatt nem dolgozhat tovább, ezek megszakadnak, így sérül a magánélethez fűződő joga.

Elsősorban ez alapján mondták ki most, hogy nem sérültek a kérelmezők jogai, ugyanakkor a döntés a többi cikk sérelmére is sorra veszi. A strasbourgi bíróság szerint a kényszernyugdíjazás 2013-ban bevezetett szabályrendszere (lásd alább) megfelelően rendezte a 2011-ben elszenvedett sérelmeket.

Előzmények

(Borítókép:  Komka Péter / MTI)

Rovatok