Az Európai Bizottság december elején tette közzé emberkereskedelemről szóló jelentését, amelyből kiderült, az áldozatok számát tekintve Magyarország az élen jár: Románia, Hollandia, Lengyelország és Bulgária mellett benne van a top 5-ben. A rangsor ráadásul mit sem változott, a bizottság 2010-2012-es első jelentésében is ezen országok voltak a legérintettebbek.

A dokumentum rámutat arra is, hogy továbbra is a szexuális kizsákmányolást célzó emberkereskedelem a legelterjedtebb, átlagosan az esetek 56 százaléka ilyen. A szórás ugyanakkor hatalmas: nálunk ez az arány

amivel ebben is a top ötben vagyunk, csak épp itt Szlovénia, Észtország, Horvátország és Dánia mellett. De hogy ne csak százalékokról beszéljünk: a jelentés szerint évente 400-500 magyar áldozatot regisztrálnak. Ténylegesen emberkereskedelemként viszont csak elvétve kerülnek be az esetek a hazai statisztikákba: a Belügyminisztérium koordinációs és statisztikai osztályának adatbázisa 2013 és 2018 között mindössze 34 olyan bűncselekményt rögzít, amely kimeríti az emberkereskedelem büntető-törvénykönyvi fogalomkörét.

Sok ezer áldozat

A különbségek azért ilyen nagyok, mert a legtöbb eljárás valamilyen kísérő bűncselekmény miatt indul, és úgy is kerül be a statisztikákba. Ilyen például a kerítés, a személyes szabadság korlátozása, a garázdaság, a súlyos vagy a könnyű testi sértés, a gyerekprostitúció vagy a gyerekpornográfia, aminek szintén magas az esetszáma. "Az emberkereskedelem tényállását nagyon nehéz bizonyítani, rengeteg dolgot kell hozzá igazolni, ami rendszerint nem jön össze. Az áldozatok például eleve ritkán tesznek vallomást, ami rontja az esélyeket" – mondja Lehel Balázs, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) hazai irodavezetője.

Az IOM egyik fő tevékenysége az érintettek magyarországi hazatérésének és visszailleszkedésének segítése, december végéig pedig – az Országos Rendőr-főkapitánysággal közösen – egy olyan programsorozatban is részt vettek, amely segíti elkerülni az áldozattá válást. A programsorozat "Ne hagyd" címmel fut, a kampány előtt végeztek kutatást is, szakértőket kérdeztek, és arra jutottak, hogy

Ennyi olyan ember él Magyarországon, aki valaha érintett volt, vagy ma is az. A tág határok itt is mutatják, hogy a statisztikák mennyire megbízhatatlanok. A külföldről visszatérő áldozatok száma ugyancsak ködbe vész, egyedül azt lehet tudni, hogy az IOM és a civil szervezetek évente – és ez a számadat belügyi források szerint is reális – 50-100 embert hoznak haza.

Gond az is, hogy hiányzik az intézményrendszer, amely segíti az érintettek talpra állását. Hogy mekkora szükség lenne rá, jól mutatja, hogy ugyan az IOM nagyságrendileg tíz áldozatot hoz haza évente, de a közelmúltban érkezettek közül egy sem volt olyan állapotban, hogy találkozhassunk vele.

Hogy miért nem lehet ezt megtenni? Mert például akit januárban hoztunk haza Svájcból, az sokáig beszélni is képtelen volt, hónapokig kellett dolgozni azért, hogy egyáltalán meg tudjon szólalni.

"Az áldozatok iszonyatosan traumatizáltak. Gyakran alapbetegségük is van, pszichés zavar, például depresszió vagy skizofrénia, amit egy ilyen élmény felerősít. Gond a biztonsági kockázat is, a lányokat ugyanis keresik” – érzékelteti a helyzet nehézségeit az irodavezető.

Az érintetteket nem azért keresik, mert sokat invesztáltak beléjük, vagy sokat érnek, hanem azért, hogy a többieknek eszébe ne jusson a szökés. Emiatt fenyegetik a családtagokat, ezért próbálják zsarolni a rokonokat is. Ha ugyanis bevett lenne, hogy az ilyen történetekből néhány hónap után ki lehet szállni, az egész üzleti modell összeomlana. Ha az áldozatokat visszaszerezni nem is mindig tudják a bűnözők, azt általában elérik, hogy legalább feljelentést ne tegyenek, ne valljanak ellenük.

Rendőrség? Bíróság? Ugyan!

Az áldozatok tehetetlenségére Vizi János pszichiáter, jogász, igazságügyi pszichiáter és szexuális medicina szakember is rávilágít. Mint mondja, praxisában több áldozattal is foglalkozott, de olyannal nem, aki följelentést is tett volna. „A lányok a poszttraumás stressztől a depresszióig, a szorongástól a szexuális problémákig mindenfélével küzdenek, gyakran alkohol- és drogproblémájuk is van. Tönkrement az önértékelésük, iszonyú önbizalomhiányuk volt. Csak ezek miatt kérnek segítséget, rendőrséghez nem fordulnak” – emeli ki a pszichiáter.

A  történeteikkel a hatóság sem tudna mit kezdeni: a tapasztalat az, hogy nem értik azt a mechanizmust, ami nagyon durva testi-lelki erőszakkal indul, és olyan szinten megtöri az embereket, hogy saját maguk sem hiszik el, hogy érnek annyit, hogy bárki segítene nekik, bárki embernek tekintené őket.

Vizi János igazságügyi szakértőként is belelátott ilyen esetekbe, de nem azért, mert emberkereskedelmi ügyet tárgyalt volna a bíróság. „Az egykori sértettek a hatóságnak jellemzően csak akkor beszélnek múltjukról, amikor más bűncselekmény miatt kérdezik ki őket. Volt például olyan esetem, ráadásul három is, amikor az áldozatból lett elkövető” – emeli ki.

Az ügyek érintettjei Olaszországból, Ausztriából, illetve Angliából jutottak haza, mindannyiukat átverték: azt mondták nekik, bébiszittelniük, konzumálniuk kell, szexuális szolgáltatások szóba sem kerültek. Fizetniük kellett az ajánlásért, a kiutaztatásért, megelőlegezték a lakhatásukat. A szállás és az étkezés költséget folyamatosan vonták tőlük, egy idő után viszont be kellett látniuk: nem tudják fedezni a kiadásaikat keresetükből. Ekkor mondták nekik azt: ha nem tudják visszafizetni a költségeket, kénytelenek lesznek beszállni a buliba prostituáltként is.

Az olasz esetnél egy kuncsaft volt az, aki segített a lánynak, az ausztriai áldozat egyszerűen elszökött, sikerült hazajutnia. Az angliai történet azzal ért véget, hogy megbuktak a futtatók. Az ügyek miatt Magyarországon nem indult eljárás, az esetekkel igazságügyi szakértőként csak azért találkozott a pszichiáter, mert a lányok később bordélyt indítottak itthon, és azzal megbuktak. Pusztán emiatt kellett feltárni a múltjukat, megtudni, hogyan csöppentek a bizniszbe. A bírósági ügyek kimeneteléről nincs információja a pszichiáternek, mint mondja, az ítéletről a szakértőt nem tájékoztatják. Viszont úgy gondolja, a lányokat nagy valószínűséggel el is ítélték, mert ellenük már rengeteg bizonyíték volt, tettenérés is történt, a bűncselekményt pedig be is vallották.

Istentelen látencia

Az emberkereskedelem áldozatai már gyerekként – a regisztrált magyar áldozatok 60 százaléka 18 év alatti – is gyakran válnak elkövetővé, áldozati státuszokat viszont ilyenkor sem vizsgálják. „Sokan eleve úgy kerülnek be elkövetőként az igazságszolgáltatás rendszerébe, úgy kapnak büntetést, hogy nem ismerik fel: ők maguk családon belüli erőszak vagy emberkereskedelem áldozatai, prostitúció vagy szexuális kényszerítés érintettjei. Az ellenük elkövetett bűncselekménynek nincs felelőse, annak nem lesz következménye, de amikor ők követnek el bűncselekményt, rögtön szankciókra számíthatnak” – mondja egy, a témával foglalkozó szakember, aki nem szeretett volna névvel nyilatkozni.

Szerinte komoly probléma, hogy a hatóságok nem kötik össze a fogalmakat, nincs jelzőrendszer, ami miatt rengeteg áldozat nem kap védelmet, egyszerűen eltűnik a rendszerben, majd valamilyen bűncselekmény kapcsán előkerül. Külön gond az is, hogy Magyarországon a prostitúcióban érintett gyerekeket nem áldozatként kezeli a rendszer. Hiába igaz ugyanis, hogy a prostitúció nem bűncselekmény, a 14 év alattiak pedig eleve nem büntethetők, a türelmi zónákon kívüli prostitúció szabálysértés. Türelmi zónák viszont lényegében nincsenek, emiatt pedig zárul a kör.

A gyerekekkel kapcsolatos visszásságokra az alapvető jogok biztosa is felhívta a figyelmet idén kiadott jelentésében . Mint írja, a szabálysértési felelősség alól kizárólag akkor mentesül a gyerek, ha bizonyítható, hogy a prostitúciós tevékenységet kényszer vagy fenyegetés hatására követte el. Ilyen vallomást viszont aligha tesz egy megfélemlített fiatal.

Arra, hogy a gyerekek végképp nem ismerik föl, mit jelentenek az egyes helyzetek, a Ne hagyd kampány is rámutatott. „Amikor iskolásoknak tartottunk emberkereskedelemről szóló előadásokat Nógrádban, Borsodban és Baranyában, vagy éppen a fővárosi 10. kerületben,

A fiatalok látják, mi zajlik körülöttük, ismerik egymás történeteit, csak nem tudjak, hogy emberkereskedelemről van szó. Például nem is tudom, hanyadik lány mondta azt: milyen aranyos volt a Józsi, mert vett neki egy táskát, és még soha senki nem vett neki semmit. Közben ugyanaz az ember kéthetente megveri. Mert Józsi egy agresszív vadállat, de pontosan tudja, miket mondjon, ebben a témában nagyon profi. Primitív, de ebben jó.

A legsötétebb csapat, kigyúrt figurák, 120 éves BMW-vel, kínai Adidasban. És szélsőséges eset, de aki 12 éves kora óta kint áll az út szélén, előtte pedig rendszeresen bántalmazta a nagybátyja, az végképp nem fogja furcsán fogadni, ha apró ajándékokkal, eljátszott szerelemmel behálózzák, kiviszik Svájcba, kap két pofont, és elveszik a pénzét” – mutatja a helyzet sarkosságát Lehel Balázs.

Az IOM irodavezetője kiemeli, hogy a prevencióra sokkal jobban kellene figyelni, célzottabbá kellene tenni. Az ugyanis látszik a statisztikákból, hogy a veszélyeztetettek csoportja nagyon jól meghatározható: főképp a 13 és 20 év közti korosztály azon tagjairól van szó, akik állami gondozásban élnek és nincs családi hátterük, vagy van, de az nem támogató. Hajlamosít az is, ha a családban tartós a munkanélküliség, kilátástalan a helyzet, rendszeresek a pénzügyi gondok. Van 30 fölött is egy veszélyeztetett csoport, főleg olyan nők, akik itthon már voltak vagy prostituáltak vagy szexuális célú kizsákmányolás áldozatai.

Vissza ugyanoda

Az áldozatok segítése ugyancsak több figyelmet érdemelne, mert annak híján az érintettek visszacsúsznak ugyanoda, ahonnan kimenekültek: ugyan vannak jó példák is, de az IOM által hazahozott nők is gyakran kikerülnek a rendszerből, sokszor előfordul, hogy egy idő után nyomukat vesztik.

A szociális munkások élete ebből a szempontból sehol nem sikertörténet, az intézményrendszer hiányosságaival nap mint nap küzdenek. „Fontos az érintettek hazahozatala és a jogi segítségnyújtás, és ez valamennyire működik is, a mentálhigiéniés támogatásban viszont vannak elakadások. Ez nagyon megterheli az áldozatokat is, gyakori, hogy egy idő után meg is szakítják a terápiát. Külön gond, hogy gyakran alkohol-, illetve drogproblémáik is vannak, az addikciók kezelésére viszont a védett házak nincsenek berendezkedve” – mondja Máté Zsolt, az INDIT Közalapítvány szakmai koordinátora. Ha pedig a jogi, illetve anyagi segítésen túl a mentálhigiénés problémáikkal nem foglalkozik a támogató szervezet, könnyen előfordulhat, hogy az érintettek fölépülés helyett újra áldozattá válnak.

Fehér Katalin, az INDIT szociális munkása és addiktológiai konzultánsa szintén azokat a láncszemeket hiányolja, amelyek lehetővé tennék egy olyan intézményrendszer kiépítését, amely az emberkereskedelem áldozatait segíti. Ők ugyanazokkal a problémakörökkel szembesülnek, amikkel korábban: a mélyszegénység, tanulatlanság, a traumatizáltság magától nem múlik el.

„Nekem is volt olyan ügyfelem, aki megérkezett Pécsre, komoly terápiás szükségletei voltak. Viszont nem volt meg az erre a problémára felkészült intézményi háttér, csak az anyagi támogatás pedig önmagában nem volt elegendő. El kellett mennie egy átmeneti hajléktalanszállóba, de mire elkezdtük volna azt a mentálhigiéniés munkát, ami ilyenkor elengedhetetlen, addigra elveszett a rendszerben. Ennek rizikóját eleve növeli, hogy az érintettek újra kapcsolatba kerülhetnek olyan emberekkel, mint akik korábban behálózták őket” – mondja. Fehér Katalin 2012-ben svájci tanulmányúton is részt vett, ami után a témában érintett hazai szakemberekkel javaslatot tettek intézményi együttműködésekre, fejlesztésekre. Arra, hogyan lehetne lépcsőzetesen, hatékonyabban segíteni az áldozatokat, de a folyamat megszakadt.

Az emberkereskedelem érintettjeivel mindenképpen több szinten kell foglalkozni, az utcai szociális munkásoknak elsősorban ártalomcsökkentő szolgáltatásokra van lehetőségük. Ugyanakkor az áldozatok nagy része poszttraumás stressz szindrómában szenved, amit szociális munkával, az áldozatsegítés szokásos módszereivel nem lehet hatékonyan kezelni. Márpedig ha ez nem sikerül, az egész segítő erőfeszítés talajtalan, összeomlik. Gond az is, hogy a rehab is gyenge lábakon áll, nem megoldott a védett lakhatás és a védett munkahely sem. Olyan interdiszciplináris teamekre lenne szükség, amelyekben „pszi” szakemberek, jogászok és szociális segítők is lennének.

Ha az érintettek nem kapják meg a szükséges segítséget, akkor hiába fektetnek rengeteg energiát a hazahozatalukba. A munka neheze ugyanis akkor kezdődik, amikor elkönyvelik: sikerült megmenteni egy áldozatot. Ha ilyenkor elengedik a kezüket, egyenes az út vissza oda, ahonnan jöttek.

Borítókép: Installáció a Mennyit érsz? című interaktív kiállításon a VII. kerületben 2018. március 21-én. A tárlat az emberkereskedelem áldozatainak világát mutatja be. Fotó: Mohai Balázs / MTI.