Index Vakbarát Hírportál

Kövér László: Ez az utolsó esély, hogy hibázzunk

2018. március 7., szerda 22:15

Göd városában tartott lakossági fórumot Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke és Tuzson Bence, helyi fideszes jelölt. Utóbbi csak pár percet beszélt, Kövér László viszont maradéktalanul kitöltötte a rendelkezésére álló időt: a menekültekről és Soros Györgyről alig, a Fidesz elmúlt nyolc évben elért eredményeiről már annál több szót ejtett.

Tuzson azzal kezdte, hogy bár minden választás fontos a maga nemében, a legtöbb csak négy évre vagy egy ciklusra szól. A mostani azonban az ország jövőjéről szól, 10, 15 vagy akár 100 évre is meghatározza Magyarországot. Erről azonban nem akart többet beszélni, így inkább a gödi Samsung-beruházást, egy leendő, 24 tantermes, új iskola építését és a térség fejlődését emelte ki. 

Dunakeszi választókerület

2014-ben Dr. Tuzson Bence Balázs, a Fidesz-KDMP jelöltje nyerte meg 41,3 százalékkal, az Összefogás (MSZP-Együtt-DK-PM-MLP) jelöltje 30,8 százalékot szerzett, a Jobbik 16,4-et. A friss felmérések szerint a választókerületben továbbra is Tuzson Bence a fő esélyes, 84 százalékos győzelmi esélye van a taktikaiszavazas.hu szerint. Azonban a DK-s Rónai Sándor nincs messze tőle (37,2 százalék), a számok alapján ellenzéki összefogással szorossá tehető a választás.

A választás tétjéről Kövér László beszélt, aki rögtön megnyugtatott minden férfit, hogy a mai Bajnokok Ligája meccsekre mindenki hazaérhet. Ez annyira nem jött be, az országgyűlés elnöke gyakorlatilag mindenről beszélt:

Kövér szerint az a választás lényege, hogy Magyarország megmaradjon magyar országnak és hogy megmaradnak-e azok az eredmények, amiket a kormány az utóbbi években elért. Ennek apropóján megemlítette, hogy érdemes átlapozni a Demokratát, ami épp összeszedi a Fidesz-KDNP által elért eredményeket, ezeket az információkat pedig fel lehet használni municióként a bizonytalan barátok és családtagok meggyőzéséhez.

Az emberek mindent el fognak veszíteni, amiért az utóbbi nyolc évben megközdöttek. Végül pedig a hazájukat is elvesztik. Ez az utolsó esély arra, hogy hibázzanak.

Kövér elmondta, hogy való igaz, a Fidesz-KDNP sem tökéletes, követett el hibákat, de mondjon bárki egy olyan kormányt, ami ennél többet lett volna képes elérni. Épp ezért kéri az embereket, hogy adjanak még négy évet vagy akár többet is, hogy folytathassák a megkezdett munkát.

Ezután jöttek a lakossági kérdések, amik közül a legérdekesebbek:

Borítókép: Bődey János / Index.

Rovatok