Index Vakbarát Hírportál

Ők lesznek a parlament újoncai és kiesői

2018. április 9., hétfő 13:18

A 2014-eshez nagyon hasonló választási eredmények születtek a vasárnapi választáson, mégis van pár személyi csere az előző és a mostani ciklus országgyűlési képviselői között. A Nemzeti Választási Iroda közzétette a teljes névsort, a 444.hu pedig összeszedte a változásokat.

A személycserék

A Demokratikus Koalíció elérte az 5 százalékos küszöböt, így önálló frakciója lesz majd a parlamentben. Újra képviselő lesz Oláh Lajos, Varju László, Vadai Ágnes és Gyurcsány Ferenc, melléjük érkezik újoncként Molnár Csaba, Székely Sándor, Gréczi Zsolt és Hajdu László, valamint vagy Niedermüller Péter, jelenlegi EP-képviselő, vagy – ha ő mégsem vállalná – Ara-Kovács Attila.

A Jobbik-frakció csak 2 fővel lesz nagyobb, de ennél több változás lesz. Jön újoncként Steinmetz Ádám, Varga-Damm Andrea, Fülöp Erik tiszavasvári polgármestere, Jakab Péter, Brenner Koloman, Stummer János, és a pártlistán bejutó helyen van Janiczak Dávid ózdi polgármester is, vagy ha ő nem ül be a parlamentbe, akkor helyette Potocskáné Kőrösi Anita. Viszont nem lesz tagja az új parlamentnek Rig Lajos, Gyüre Csaba, Egyed Zsolt, Vágó Sebestyén és Kulcsár Gergely.

Az LMP szintén növeli frakcióját, 8 képviselőt küld a parlamentbe. Érkezik frissen Csárdi Antal, Ungár Péter, Keresztes László Lóránt, valamint Gémesi György gödöllői polgármester is bejutó helyen van, de ha ő nem ül be, akkor Kanász-Nagy Máté, a párt szóvivője jöhet helyette. Távozik a frakcióból Sallai Róbert Benedek és Ikotity István.

Az MSZP-frakció jóval kisebb lesz, 2014-ben 28 képviselői hely jutott nekik, most a Párbeszéddel közösen osztoznak 20 helyen. A biztos kiesők között van az MSZP-ből Lukács Zoltán, Velez Árpád, Teleki László, Józsa István, Harangozó Gábor, Kiss László, Bárándy Gergely, Heringes Anita, Legény Zsolt, Horváth Imre és Tukacs István. Ellenben egy újonc érkezik, Gulyásné Gurmai Zita, korábbi EP-képviselő. A Párbeszéd két újoncot hozna lista alapján: Tordai Bencét és Karácsony Gergelyt. Utóbbi valószínűleg nem ül be, ezért az ő helyét az előző ciklusban is aktív Harangozó Tamás veheti át a 444 szerint. Az MSZP–P-listán került be a parlamentbe Bősz Anett is, aki Fodor Gábor Magyar Liberális Pártjának politikusa, és valószínűleg független képviselőként dolgozik majd. A korábbi függetlenek közül kiesik Fodor Gábor, Kész Zoltán, Kónya Péter és Szelényi Zsuzsanna.

A Fidesz–KDNP-frakció 2 fővel lesz nagyobb, de ennél több személycsere lesz. Kiesik Hollik István, Mengyi Roland, Tiffán Zsolt, Vas Imre és Budai Gyula. Kormánypárti újoncként pedig érkezik Nacsa Lőrinc, Juhász Hajnalka, Héjj Dávid és a fidelitasos Böröcz László.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Ők lesznek a parlament újoncai és kiesői

Böröcz Lászlók jönnek, Fodor Gáborok mennek.

33 · Apr 09, 2018 01:18pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments

És a teljes lista

Rovatok