Index Vakbarát Hírportál

180 óra közérdekű munkára ítélték a szilveszterkor balhézó afgán férfi

2019. január 4., péntek 10:54

A Pesti Központi Kerületi Bíróság száznyolcvan óra közérdekű munkára ítélte azt az afgán férfit, aki szilveszter éjszaka erőszakoskodott. 

Részegen összeszólalkozott egy Keletinél várakozó párral, majd a pár mindkét tagját megütötte, mire a férfi tagja arcon ütötte. Ezután felszálltak egy éppen érkező BKK-buszra, azonban oda is követte őket, folytatódott a szidalmazás, végül a buszsofőr lépett közbe, és a következő megállónál rászólt, hogy szálljon le. 

Az afgán férfi ezután többször ököllel megütötte, megrúgta a busz szélvédőjét és ajtaját, amitől a szélvédő berepedt, és 334 ezres kár keletkezett. 

A közlemény szerint a gyanúsított beismerte a bűncselekményeket, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, elmondta, hogy nagyon sajnálja, és őszintén megbánta a történteken, utolsó szó jogán pedig annyit mondott, hogy ittassága valóban önhibájából következett be, de a szervezete már a legcsekélyebb mennyiségű alkoholra is nagyon rosszul reagál.

Az ügyészség egyébként súlyosító körülményként az ügyész az elkövető ittasságát és a hasonló jellegű cselekmények elszaporodását jelölte meg, a védelem viszont vitatta, hogy a hasonló jellegű bűncselekmények elszaporodtak volna, mivel ezt semmilyen statisztikai adat nem támasztja

A bíróság 180 óra fizikai munkakörben végzendő közérdekű munkára ítélte, valamint kötelezte a felmerült bűnügyi költségek egy részének megtérítésére. 

Rovatok