Index Vakbarát Hírportál

Elkészült a botrányba fulladt parlamenti ülés leirata

2019. január 7., hétfő 10:44

December 12-én a rendszerváltás utáni parlamentarizmus talán legnagyobb botránya közepette az Országgyűlés megszavazta a munka törvénykönyvének Szatmáry Kristóf és Kósa Lajos fideszes képviselők által javasolt módosítását, így 2019-től életbe lép az ellenzői által rabszolgatörvénynek nevezett változtatás.

A nem mindennapi szavazás percei a parlamentből:

Zárószavazás a túlóratörvényről

Az ellenzék álláspontja szerint a szavazás törvénysértő volt, mert a házszabály szerint az ülést levezető elnöknek, Latorcai Jánosnak (plusz két jegyzőnek) a pulpituson kell tartózkodnia, ám senki nem tudott feljutni oda, mert a lépcsőt az ellenzékiek lezárták.  Kövér László a saját helyéről nyitotta meg az ülést. Kifütyülték Ádert, káoszban fogadták el a törvényeket.

Erről az estéről a parlamenti jegyzőkönyv maradt meg a leghitelesebb forrásnak, és a 444.hu most összeszedte a legérdekesebb zárójeles pillanatokat, amik a körülményeket, bekiabálásokat írják le. Így például:

Az este további részletesen leírt mozzanatait a hivatalos parlamenti jegyzőkönyvben itt olvashatja.

Rovatok