Index Vakbarát Hírportál

A tüntetéseken felszólaló 19 éves diákot támad a kormánysajtó

2019. január 15., kedd 18:04

Nagy Blanka, 19 éves kiskunfélegyházi tanuló december 21-én Kecskeméten, majd január 5-én Budapesten is felszólalt a túlóratörvény miatt kipattant tüntetéseken. Kecskeméten azt üzente annak „a bajszos fasznak, hogy álljon hátrébb eggyel, és bassza arcon magát". A kiskunfélegyházi iskola január elején elhatárolódott tanulója kijelentésétől, majd pedig a kormánypárti sajtó vette elő a diáklányt:

Nagy a Hvg.hu kérdésére azt mondta, hogy egyetlen tárgyból sem áll bukásra, és száz órát sem hiányzott még. „Tény, hogy nem én vagyok az osztály legjobb tanulója, de nem tudom, ezt honnan vették" – reagált a diák. Azt is közölte a portállal, hogy a róla megjelentek miatt jogi lépéseket tesz. 

(Borítókép: Hallgatói Szakszervezet / Facebook)

Rovatok