Index Vakbarát Hírportál

Kilátó épül Gödöllőn, a Gerecsében és Szentendrén

2019. január 15., kedd 15:05

Több mint egymilliárd forintból fejlesztik a Pilisi Parkerdőt a Magyar Természetjáró Szövetséggel konzorciumban a parkerdő alapításának ötvenedik évfordulója alkalmából - közölte a Pilisi Parkerdő Zrt. kommunikációs előadója az M1-en az MTI beszámolója szerint.

Mészáros Péter azt mondta,

a beruházás során többek között kilátót létesítenek Gödöllőn a Margita csúcson, Gerecsében a Nagy-Getén, valamint Szentendrén a Bölcső-hegyen.

A Parkerdő honlapja szerint felújítják a térséget átszelő ezer kilométernyi turistaút hálózathoz kapcsolódó pihenőhelyeket és információs pontokat. A Rám-szakadéknál mosdót és pelenkázót is tartalmazó fogadóépület épül, míg több romos erdei épület úgynevezett négyévszakos pihenőhelyként újul meg. A fejlesztések több emblematikus, de mára leromlott állapotba került kirándulóhelyet is érintenek majd, ilyen például a hűvösvölgyi Nagy-rét vagy a Holdvilág-árok. Nyolc helyszínen erdei fitneszpark is épül, a városi street workout edzőparkok mintájára, de tájba illő kivitelben.

Az Országos Erdészeti Egyesület adatai szerint évente 25 millióan látogatják a Pilis Parkerdőt, a fejlesztésektől azt remélik, hogy a helyszín még több embert vonz majd. A Budakeszi Vadaspark is idén jubilál, ezért ott is lesznek fejlesztések.

Az Agrárminisztérium közlése szerint legutóbb új szakaszokkal bővült a parkerdő területén futó, mintegy ezer kilométernyi turistaút hálózat. Az új jelzéseknek köszönhetően így turistaúton is megközelíthetővé vált a pilisszántói Kőfülke barlang, mely régészeti és őslénytani jelentősége miatt 1982 óta fokozottan védett természeti értéknek számít. De az új szakaszoknak köszönhetően Esztergom-Barátkút térségében könnyebben érik el a menetrendszerinti buszjáratokat is a természetjárók.

Rovatok