A gyógyszeres kezeléshez fordulnak a szakemberek akkor is, ha terápia is segíthetne a gyermekvédelemben nevelkedő pszichés beteg gyerekeken. Teszik ezt azért, mert senki nem tud gondoskodni róla, hogy a gyerekek eljussanak a terápiás alkalmakra, és azért, mert a gyógyszeres kezelés adhatja meg azt a gyors állapotjavulást, amire szükség van, hogy működjenek a mindennapokban. Közben a gyermekotthonokban élő gyerekeknek az intézményi pszichológus mellett nagy szükségük volna egy külsős szakemberre, akihez kötődhetnek és aki kiutat jelenthet számukra a benti stresszhelyzetekből. Az Abcúg cikke.
Nem tud mit kezdeni a magyar gyermekvédelem az intézményekben élő, pszichés problémákkal küzdő gyerekekkel. Pedig ha van egy csoport, amelyik igazán ki van téve a különböző traumákon alapuló pszichés problémáknak, azok a családjukból kiemelt gyerekek.
Erről beszélt az Abcúgnak két szakember: Szlankó Viola, a nevelőszülői hálózatot működtető SOS Gyermekfalvak gyermekjogi tanácsadója és Rosta Nóra, egy hazai gyermekpszichiátrián dolgozó pszichológus. A téma egy, a gyermekvédelemben nevelkedő, 6 évesnél fiatalabb, fogyatékos vagy speciális ellátást igénylő gyerekek helyzetével foglalkozó, az Esélyszociálpolitikai folyóiratban megjelent tanulmányban jött szembe velünk, ahol a kutatók – Rácz Andrea, Gyarmati Andrea, és Czibere Ibolya azt állították:
“Jelentős probléma, hogy a gyermekek túl könnyen kerülnek gyermekpszichiátriai ellátásba, és kapnak ezzel együtt gyógyszeres kezeléseket a hiányzó szakpszichológusi ellátás, és a rendszerben dolgozók leterheltsége miatt.”
Cikkünkben ennek az állításnak jártunk utána.
A gyermekvédelmi szakellátásba kerülő, családjukból kiemelt gyerekek egy komplett trauma-csomaggal érkeznek az intézményrendszerbe, majd kerülnek gyermekotthonokba vagy nevelőszülőkhöz.
Ezekre a sokszor bántalmazó, elhanyagoló, sok szempontból megterhelt szülő-gyerek kapcsolatból eredő traumákra aztán rárakódik maga a családból való kiemelés sokkja, és az intézményrendszerben átélt nehézségek is.
Ezzel az előtörténettel óriási a kockázata, hogy valamilyen személyiségzavar, pszichés zavar, viselkedés- vagy magatartászavar alakul ki a gyermekvédelemben nevelkedő gyerekeknél – mondta Szlankó Viola, egy civil fenntartású nevelőhálózat, az SOS Gyermekfalvak munkatársa.
“Az a kérdés, hogy a nevelőszülő vagy a gyermekotthonban dolgozó szakemberek hogyan kezelik ezeket a gyerekeket.”
Ezt pedig nagyjából két faktor: az erőforrások és a szemléletmód határozza meg a szakember szerint.
A pszichológiai segítséghez már alapvetően a hozzáférés sem egyszerű. A törvény szerint a gyermekotthonokban kell pszichológust foglalkoztatni, a nevelőszülői hálózatokra nézve azonban mindez már nem követelmény.
Így a nevelőszülőnél élő gyerekek számára, gyakran már pszichológussal találkozni is probléma. A nevelőszülők – úgy, ahogy bárki más – a legközelebbi nevelési tanácsadóhoz fordulhatnak segítségért. Itt azonban jobb esetben is hónapos várólisták vannak akár csak arra, hogy megtörténjen az első interjú a gyerekkel. A magánrendelést pedig a legtöbben nem tudják megfizetni.
Persze a nevelőszülői hálózat, ha úgy dönt, alkalmazhat pszichológust – az SOS Gyermekfalvak is így tesz. De a szakmára jellemző szakemberhiány miatt ez sem egyszerű feladat. “A gyermekvédelmi munkának alacsony presztízse van a jellemzően “középosztálybeli” pszichológus szakmán belül, hogy sokszor hiába hirdetünk meg pszichológus pozíciókat, egyszerűen nem jelentkeznek rá” – mondta Szlankó Viola.
A gyermekjogi szakértő szerint, ha el is jut pszichológushoz a nevelőszülőknél élő gyerek, a találkozások hatékonysága megkérdőjelezhető, ha vér szerinti szülőt nem sikerül bevonni a folyamatba. A gyerekek ugyanis, amíg le nem mondanak róluk a szüleik, folyamatosan tarthatják a kapcsolatot velük, ezek a találkozások pedig nagyon megviselhetik a gyerekeket, ha nincsenek átgondolva.
“Ha a szülő állandóan csak megígéri, hogy hazaviszi magához a gyereket, de ez aztán soha nem következik be, a gyerek azt megérzi, és kikészül”.
Szlankó szerint nagyon fontos lenne, hogy a pszichológus családterápia-szerű módszerekkel, a nevelőszülőt és a vér szerinti szülőt is bevonva foglalkozzon egy-egy gyerekkel. Különben a szakember az egész kiemelés utáni életüket átható egyik legfontosabb problémakör mellett megy el.
A gyermekotthonokban sem sokkal jobb a helyzet: az ott dolgozó pszichológusok legtöbbször teljesen túlterheltek. Főszabály szerint ugyanis nem csak az intézményben lakó gyerekekkel, hanem a velük dolgozó nevelőkkel is dolgoznak.
Ezzel kapcsolatban merül fel máris egy másik probléma.
“Az intézményi pszichológusnak legtöbbször korlátozottak a lehetőségei, mert ő is része annak az intézményrendszernek, ami a gyerekek problémáinak egy részét okozza és fenntartja. Ezért sokszor a benti pszichológus iránt nem tud olyan mértékű bizalom kialakulni a gyerekekben, mint egy külső személy iránt, akivel nem vonatkoznak rá a “benti” szabályok. Azért fontosak a külső szakemberek – nem csak a pszichológusok, hanem más segítő szakemberek -, mert legalább átmeneti kiutat jelenthetnek abból a stresszhelyzetből, amit a gyermekotthonokban élnek meg a gyerekek.”
Így vélekedik Rosta Nóra pszichológus.
Az osztályra, ahol dolgozik, az ország minden területéről érkezhetnek pszichés zavarokkal küzdő gyerekek, akik a diagnózis felállítása után terápiás foglalkozásokra járhatnak. Akár úgy, hogy bejárnak az intézménybe, akár úgy, hogy közben bent laknak.
Rosta Nóra munkája során sok állami gondozott gyerekkel foglalkozott már – főleg gyermekotthonokból érkeznek hozzájuk páciensek -, és bár nincs két egyforma eset, a pszichológus ki tudott emelni tipikus problémákat, amik felmerülhetnek ennél állami gondozásban nevelkedő gyerekek és fiatalok esetében.
“A gyermekotthonokba már különböző traumák átélése után kerülő gyerekek fejlődésére rossz hatással van az a fajta stressz, amit az intézményben nevelkedés és a biztonságos kötődési személyek hiánya okoz. Az már eleve nehézség, hogy más, szintén traumatizált gyerekekkel kerülnek össze, egy közösségbe, ahol általában egy szigorú hierarchiában kell meg kell találniuk a helyüket.”
Emellett stresszfaktor az is, hogy a rendszer sajátossága miatt egy állandó tapasztalat van, és az az állandóság hiánya – magyarázta a pszichológus. Azok a felnőttek ugyanis, akikhez a gyerek kötődhetne, gyorsan jönnek és mennek. Ennek a munkaerő fluktuációja mellett a gyerekek intézményrendszeren belüli vándorlása – otthonból nevelőszülőhöz, esetleg vissza az otthonba – is az oka.
A nevelőszülői hálózatban is megjelenhetnek stresszfaktorok. Például ha csak a megengedett maximális gyereklétszám, azaz öt gyerek él egy nevelőszülőnél, egy fokozott figyelmet igénylő traumatizált gyerekre már akkor sem jut elég figyelem.
“A traumatizált életút eleve hajlamosító tényező a mentális betegségek kialakulása szempontjából, de ha egy gyermek sérülékeny bármilyen mentális megbetegedést illetően, akkor a gyermekvédelemben átélt stresszhelyzetek nagyon könnyen kiváltják ezeket a tüneteket”
– hangsúlyozta Rosta Nóra, aki szerint bármilyen tünet előfordulhat, de a leggyakrabban a környezet számára is zavaró magatartási zavarokkal, impulzív viselkedéssel, indulatkezelési nehézségekkel fordulnak szakemberhez. Ezenkívül gyakoriak még a szorongásos zavarok, depresszió, ADHD – azaz figyelemzavaros hiperaktivitás -, tanulási zavarok és a kötődési zavarok.
Mindezeket pedig nagyon nehéz gyógyszerek nélkül kezelnie egy olyan túlterhelt, a gyerekekre csak korlátozott figyelmet fordítani képes rendszernek, mint amilyen a magyar gyermekvédelem.
Eleve sokkal kisebb az esélye egy időben felállított diagnózisnak.
“Egy olyan közösségben, ahol a legtöbb gyereknek problémás a viselkedése, egyszerűen lejjebb megy az ingerküszöb. Kevésbé érzékeny a környezet arra, hogy egy problémát felfedezzen.” – magyarázta Rosta Nóra.
Ha viszont mégis születik egy diagnózis, akkor jön a következő akadály: azt a terápiás beavatkozást, ami megfelelő lenne a probléma kezelésére, nagyon nehéz megvalósítani.
“A pszichoterápiás beavatkozásoknak a rendszeresség és az együttműködés nagyon fontos feltétele: hogy a gyermekotthon vagy a nevelőszülő rendszeresen eljuttassa a gyereket a terápiás foglalkozásra, és otthon is alkalmazza a terápián tanultakat. Ezért a nevelőknek/gyámoknak legalább annyi erőfeszítést kellene tenniük a javulás érdekében, mint a gyermeknek.”
Márpedig erre a személyre szabott figyelemre a rendszer gyakorlatilag képtelen. Ha pedig még lehetséges is lenne, hogy a gyerek saját maga járjon el a terápiás alkalmakra, akkor sem egyszerű a helyzet. “Olyan gyerekekről beszélünk, akiknek az életéből, a szocializációjából jobbára hiányzik a rendszeresség és a kiszámíthatóság. Nehéz hosszabb ideig benntartani őket egy terápiás folyamatban.”
Ezek a tényezők együtt járulnak hozzá ahhoz, hogy a gyógyszeres kezelés arányaiban gyakoribb az állami gondozott pszichiátriai beteg gyerekek esetében, mint a családjukban nevelkedő gyerekeknél.
Ennek a – például az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága legutóbbi Magyarországról szóló jelentésében is hangoztatott – problémának a hátterében az előbb tárgyalt mellett más okok is állnak. Az állami gondozott gyerekek például általánosságban hamarabb eljutnak a gyermekpszichiátriára, mint a családjukban nevelkedők. Nem csak azért, mert a gyermekvédelmi intézmények jobban becsatornázottak az egészségügybe, hanem mert egy szülő egy pszichés probléma esetén nem klinikai segítséghez fordul először.
Egy gyermekotthon nevelője viszont nem tud mit csinálni egy kezelhetetlenné vált gyerekkel, minthogy beviszi a pszichiátriára. “Ez egyfajta tűzoltó megoldás, a rendszer tehermentesítése, hiszen ott van még a többi gyerek, akikkel továbbra is foglalkozni kell” – mondta Rosta Nóra.
A gyógyszeres kezelésről viszont később már ritkán állnak le a gyerekek, főként, mert a gyógyszerek szedése olyan látványos javulást hoz az állapotukban, viselkedésükben, hogy a nevelőszülőnek, nevelőnek ez “nem lesz érdeke” – magyarázta Szlankó Viola. Ez akár probléma is lehet, ha a gyerek 18. életévét betöltve, vagy akár a gyermekotthonból megszökve kikerül a nevelői látóköréből. Egy korábbi riportunkban szereplő fiú például teljesen szétesett, miután a gyermekvédelemből lényegében az utcára kerülve nem jutott hozzá a gyógyszereihez.
“A nevelőszülői hálózatunkban dolgozó nevelőszülőket is meg kell értenünk, akik egy ponton túl egyszerűen már nem tudnak mit kezdeni a kezelhetetlenné váló gyerekekkel, akik mellett ráadásul még ott vannak a többiek. Nem engedhetik meg, hogy egy egész család essen szét emiatt”
– mondta Szlankó, aki szerint előfordul, hogy pont a gyerek viselkedési problémái miatt adják vissza a nevelőszülők a náluk elhelyezett gyerekeket a nevelőszülői hálózatnak.
A nevelőszülők a szakember szerint eleve kevés információval rendelkeznek a hozzájuk kerülő gyerekek állapotáról, és ez a mentális állapotukra is igaz. Pedig sokat segítene például, ha a kiemelés okaival tisztában lennének, hiszen egy szexuális abúzust átélt gyerekkel például egészen máshogy kell viselkednie a családban élő férfiaknak.
Ha egy ilyen információ birtokában lennének, a nevelőszülők jobban tudnák kezelni azt is, ha a nevelt lányuk egyszer csak kikezdene a nevelőapjával, ami a szakemberek szerint előfordulhat a szexuális abúzust átélt gyerekek esetében.
Ha a gyerek viselkedésével komoly gondok vannak, és a helyzet tarthatatlanná válik, egy átfogó neurológiai-pszichiátriai vizsgálat megállapít valamilyen súlyos pszichés zavart, de a gyerek állapota még gyógyszerek hatására sem javul, speciális gyermekotthonban helyezik el.
A speciális gyermekotthonok, vagy ahogy a rendszerben dolgozók nevezik őket: “specik” többnyire zárt intézmények, 12 évesnél idősebb gyerekek számára, akik
De ilyen otthonokba kerülnek azok a gyerekek is, akik “súlyos antiszociális magatartásuk”, vagy bűnelkövetés, vagy alkohol- és drogproblémák miatt nem gondozhatók tovább nevelőszülőknél vagy gyermekotthonokban.
Ilyen otthon működik például lányok számára Esztergomban, ahová két éve egy színházi projekt miatt kivételesen beengedték a sajtót, de ilyen otthonok szerepelnek időről időre a sajtóban azért, mert az alapvető jogok biztosa valamilyen súlyos visszásságot tapasztalt bennük – legutóbb például egy zalaegerszegi speciális gyermekotthonban.
Szlankó Viola szerint jelenleg is több gyereket próbálnak bejuttatni ezekbe az intézményekbe, mint amennyi szabad hely van, ami megint csak mutatja a gyermekvédelemben nevelkedő gyerekek állapotának súlyosságát.