Index Vakbarát Hírportál

Súlyos állapotokról számolt be az ombudsman a tornanádaskai lakásotthonoknál

2019. január 24., csütörtök 15:01

Az alapvető jogok biztosa a tornanádaskai speciális lakásotthonok és a tagiskola működésének súlyos problémáiról és a szükséges intézkedésekről írt hosszabb jelentést, amit az MTI közölt.

Súlyos visszásságokat tárt fel az alapjogi biztos vizsgálata a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tornanádaskán található speciális lakásotthonok és a tagiskola működése és állapota kapcsán. Az intézményekben elszigetelten, sivár, lepusztult körülmények között nevelkednek, tanulnak a családjukból kiemelt, fogyatékossággal élő gyermekek.

Székely László ombudsman ajánlásaiban javasolta, hogy a gyermekeket nevelőszülőknél, méltó lakásotthonokban helyezzék el, illetve azonnal fordítsanak megfelelő forrásokat a személyi és tárgyi feltételek megteremtésére.

A biztos hivatalból rendelt el vizsgálatot annak felmérésére, miként érvényesülnek a gyermekek jogai az edelényi járásban található Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ Gyermekvédelmi Szakszolgálata tornanádaskai, különleges szükségletű gyermekeket ellátó négy lakásotthonában. Székely László munkatársainak helyszíni vizsgálatai és interjúi, illetve a rendelkezésükre bocsátott iratok alapján megállapította, hogy a vizsgált lakásotthonok közül kettőben a személyi feltételek tartósan, súlyosan hiányosak. A lakásotthonok jelenlegi tárgyi feltételei még a gyermekvédelmi gondoskodásban élők ellátásnak a minimális szintjére se alkalmasak.

A jogbiztonság követelményét súlyosan sérti, hogy a fenntartó a megadott határidőben nem tett eleget a másodfokú gyámhatóság által soron kívül előírt, határidőre kitűzött feladatoknak, az előírt javítási munkálatokat meg sem kezdte. A vizsgálat feltárta azt is, hogy az intézményben és a településen gyakorlatilag a gyermekek számára semmilyen lehetőség nincs a szabadidő értelmes eltöltésére.

Az interjúalanyok egybehangzóan számoltak be a lakásotthonban élő és a helyi gyermekek közötti ellentétről, a verbális és fizikai bántalmazásokról, ami miatt csak felnőtt kísérettel közlekedhetnek a településen. A lakásotthonok házirendje szerint a helyi gyermekek nem mehetnek be a lakásotthonokba, így az ott nevelkedők a szabadidejüket csak egymással és a szakdolgozókkal, a településtől mintegy elszigetelten, elzárva tudják jelenleg eltölteni.

A biztos megállapította, hogy sérti a gyermek legjobb érdekét képviselő eljárás elvét, amikor a testvéreket kellő szakmai megalapozottság nélkül, egymástól elkülönítve helyezik el. A jelentés rögzíti, hogy a lakásotthon pszichológusai a megbízási szerződéses órakeretükben nem a szakképzettségüknek megfelelő feladatot látják el, hanem a kapcsolattartásuk helyszínére kísérik a gyermekeket, vagy a tanulásban segítik őket. A törvényi tilalmakat figyelmen kívül hagyva az intézmény passzívan eltűri a gondozott gyermekek dohányzását, sőt esetenként pszichoaktív szerfogyasztását is, és nem tesz lépéseket ezen gyakorlat megszüntetése érdekében.

A vizsgálat az étkeztetés kapcsán is tárt fel hiányosságokat. Az étlapok alapján nem lehetett eldönteni, hogy hozzájutnak-e a gyermekek a korosztályuknak megfelelő energiamennyiséghez, valamint hogy az elfogyasztott élelmiszerek minősége, mennyisége megfelel-e az egészséges táplálkozás követelményeinek.

Az ombudsman megállapította, hogy a helyszínen ugyancsak vizsgált tornanádaskai tagiskolában - a követelményeknek megfelelő jelentkezők hiányában - nem biztosított folyamatosan a szükséges pedagógusi létszám. A testület álláshelyeinek több mint negyede betöltetlen volt, többeket pedig nem a követelményeknek megfelelően alkalmaztak.

A tagiskola tárgyi adottságai is hiányosak: az érintett korosztály számára nem garantálják a kötelezően előírt minimális feltételeket, többek között a tanulmányi felkészülés körülményeit, a kollégiumban élő tanulók napi tisztálkodását, a tornatermi öltözők pedig nincsenek nemek szerint elkülönítve. A tagiskolában egy osztályon belül oktatják az eltérő jellegű sajátos nevelési igényű gyermekeket. A középsúlyos, illetve enyhe értelmi fogyatékossággal élő tanulók iskolai oktatása nem felel meg a garanciális törvényi előírásoknak. Aggodalomra ad okot, hogy a tagiskola összevont osztályaiban ugyanazon osztályteremben egyszerre két iskolai évfolyam tanulói további csoportbontásokban kénytelenek tanulni.

Az alapjogi biztos megállapította, hogy a Tagiskola helyi tanterve, a "diákotthon" pedagógiai programja a jogszabályi hivatkozásaiban, a fogalomhasználatában és tartalmi szabályozásában is elavult jogi szabályozásra hivatkozik.

Jelentésében megfogalmazott ajánlásaiban az ombudsman több megoldást is javasolt. Felkérte a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatóját, hogy vagy vizsgálja meg a tornanádaskai lakásotthonok megszüntetésének lehetőségét, és a gondozott gyermekeket nevelőszülőknél, illetve lakásotthonokban helyezzék el, vagy soron kívül gondoskodjanak a személyi és tárgyi feltételek javításáról.

A biztos felkérte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ és Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatóját, hogy kezdeményezze a gondozott gyermekek nevelésbe vételének rendkívüli felülvizsgálatát, ennek során pedig elsődlegesen azt, hogy a külön gondozási helyen nevelkedő testvéreket együtt helyezzék el. Kezdeményezte továbbá a megyei kormánymegbízottnál, hogy folytasson le átfogó hatósági ellenőrzést és ennek keretében vizsgálja meg, hogy a tagiskola működése, illetve a lakásotthonokban nyújtott közétkeztetés megfelelnek-e a jogszabályi előírásoknak.

Rovatok