Index Vakbarát Hírportál

A Volánbusz még nem állt szóba a megállóban hagyott gyerek anyjával

2019. január 28., hétfő 16:51

Ahogy arról a múlt héten írtunk, Zsámbékon a 784-es járat Páty felé tartó buszának sofőrje sáros ruhájára hivatkozva nem engedett fel a járműre egy gyereket, aki a busz után futva a jeges úton megcsúszott és elesett. Annak ellenére, hogy a fiú csúnyán összezúzta arcát és kezét, és a hőmérséklet is fagypont alatt járt, a sofőr otthagyta őt. Az esetet a Facebookon megosztó édesanya az emberséget, a köztes megoldásra – például a kabát levételének kérdését - való törekvést hiányolta a sofőrből; ahogy akkor írta:

szeretném elérni, hogy úgy feküdjön le, hogy magába néz. Esetleg elbeszélget a lelkiismeretével. És remélem, legközelebb másképp reagál majd.

Az ügy, ahogy az ilyenkor lenni szokott, nagy vihart kavart, egy betelefonálós rádióműsorban például a buszvezető felesége vádolta hazugsággal az anyát, akit később az otthagyott fiú tanára vett védelmébe ugyanabban a műsorban.

A Volánbusz megkeresésünkre már pénteken vizsgálatot ígért, és hétfőn szerettük volna megtudni, hol is tart ez a vizsgálat, és milyen következtetéseket sikerült levonni, szükségesnek látják-e az utazási feltételek módosítását, kiegészítését. Választ azonban nem kaptunk.

De nem kapott semmilyen választ a buszmegállóban hagyott fiú édesanyja sem. Kiss Bogáta lapunknak elmondta, hogy hivatalos panasszal élt a Volánbusz és a járatot üzemeltető M6 L.O.G. Kft. Felé, de még arról is csak a korábbi cikkünkből értesült, hogy vizsgálják az ügyet, és elnézést kérnek.

A sértett édesanyját és a gyereket senki nem kereste meg bocsánatkéréssel.

Kiss Bogáta úgy véli, hogy mivel a sofőr hivatalosan nem szegett szabályt, ezért valószínűleg nem marasztalják el. De, ahogy leszögezte:

Én nem is szeretném, hogy emiatt esetleg kirúgják. Én csak az emberséget hiányoltam.

Arra szerette volna posztjával felhívni a figyelmet, hogy - mindegy hány éves gyerek vagy felnőttről van szó - "bajban lévő, sérült embertársainkon segítsünk, és ne a szabályzat legyen a fő szempont a döntés meghozatalánál".

Rovatok