Újabb részletek derültek ki az István utcai lakástűzzel és gyilkossággal kapcsolatban. Az egyik szomszéd beszámolója szerint a lakást bérlő négyfős társaság kifizette a bérleti díjat, majd nemsokkal utána gyilkolhatták meg a tulajdonost. A társaság a szomszédoknak azt állította, főzés közben gyulladt ki a szoba.
Ahogy korábban megírtuk, egy elszenesedett holttestet és kutyatetemet talált a tűzoltóság a hetedik kerületi István utca négyemeletes lakóházában kigyulladt lakásban hétfő délután. Reggelre kiderült, a lakás tulajdonosa gyilkosság áldozata lett, az albérlő szúrta halálra.
A házban lakó egyetemista fiú arról számolt be az Indexnek, hogy a 49 éves tulajdonos nagyjából egy-másfél éve kiadja a harmadik emeleti lakás egyik felét, a másik részben pedig ő lakott a két kutyájával. „Általában külföldi turisták jöttek néhány napra, a gangon gyakran összefutottam velük. Az már furcsa volt, hogy egy négyfős magyar társaság érkezett múlt csütörtökön. Két fiú és két lány,
olyan volt a kinézetük, hogy nem szívesen futottam volna össze velük este a Keletinél.
FRISSÍTÉS 02.05-én: Cikkünkben eredetileg azt írtuk, Airbnb-n adta ki a tulajdonos a lakást. Az Airbnb-vel szerződésben álló Speyside Group cikkünk megjelenése után emailben jelezte, hogy a lakás nem szerepelt az Airbnb honlapján, a tulajdonos Facebookon és más platformokon hirdette azt.
Az első emeleten lakást bérlő Klára az éjszakai műszak után épp aludt, amikor kiütött a tűz. „Arra ébredtem fél öt körül, hogy egy rendőr dörömböl az ajtón. Mire felkeltem és kiértem az előszobába, már a szobában állt, és mondta, hogy azonnal el kell hagyni a házat. Azt láttam, hogy dől a füst a harmadik emeleti lakásból, rengeteg rendőr és tűzoltó rohangál a gangon.”
Az egyetemista fiú beszámolója szerint nagyjából 45 percet álltak a ház előtt, mire a tűzoltóság eloltotta a lángokat. Lakótársával az utcán várakoztak, és közben szóba elegyedtek azzal társasággal, akik a kiégett lakást bérelték.
Azt mesélték, hogy főzés közben gyulladt ki a szoba és ők rögtön hívták a tűzoltókat.
Furcsa volt, hogy miért nem riasztották a tulajdonost, pedig tudniuk kellett, hogy ott van a másik szobában” - idézi fel a történteket. Az épületben egyébként minden emeleten van poroltó készülék, ez nagyjából 8-10 méterre lehet az érintett lakástól. “Azt is mondták, hogy épp aznap fizették ki a 280 ezres bérleti díjat, egy hónapig maradtak volna” - tette hozzá. - "Csak később tudtam meg, hogy a tulajdonost meggyilkolták.”
Az emberöléssel gyanúsított 27 éves sátoraljaújhelyi férfi a szomszéd beszámolója szerint nem menekült el rögtön a helyszínről. A rendőrség oldalán megjelent közleményben azt írják, 20 perc alatt elkapták és előállították a feltételezett elkövetőt.
A tulajdonos két kutyája közül az egyik a tűzben elpusztult, a másikat a tűzoltók szerencsésen kimentették. Őt rövid időre az egyik szomszéd fogadta be, majd később elvitték az állatmentők. Az oltásról és az ijedt kutyáról a Katasztrófavédelem megosztott egy videót a Facebookon, a poszt alatt lévő kommentekből az derül ki, az elhunyt férfi unokahúga már felvette velük a kapcsolatot.
Az István utcai ház földszinti irodájában még kedd délben is tárva nyitva vannak az ajtók, az ott dolgozók próbálják kiszellőztetni a füst szagát, ami az elavult nyílászárók miatt a csukott ablakon keresztül is beáramlott a helyiségbe. Ők már nem voltak ott a tűz idején, csak a hírekben olvastak róla. A többi lakást a tűz nem érintette, a gyilkosság helyszínét a rendőrség lezárta, és a helyszínelők reggelig vizsgálták a körülményeket.
Kedd délben emailben kerestük meg a BRFK ügyeletét. Megkérdeztük, hogy a társaság három másik tagját is előállították-e és arra is kiváncsiak voltunk, hogy a gyilkosság és a tűz között milyen összefüggés áll fenn: a gyilkos gyújtotta-e fel a szobát vagy a tűzben égett benn az áldozat. A BRFK Kommunikációs Osztálya megkeresésünkre azt írta, egy embert hallgattak ki gyanúsítottként. A nyomozásra tekintettel több információt - így a gyilkosság pontos körülményeit és a három másik bérlő szerepét - nem közölték.
(Borítókép: István utcai lakás, ahol a gyilkosság történt. Fotó: Bődey János / Index)