Index Vakbarát Hírportál

Felmondta az önkormányzat a Hős utcai lakókat képviselő egyesület bérleti szerződését

2019. február 4., hétfő 10:44

Felmondta a kőbányai önkormányzat a Hős utcai gettóban működő Kontúr Közhasznú Egyesület bérleti szerződését, vette észre a közleményt a Hvg.hu a civil szervezet honlapján.

A Kontúrnak 3 hónapot adtak arra, hogy elhagyják a bérelt lakást, amiben több mint 3 éve közösségi teret működtetnek adományokból. Mint honlapjukon írják,

Tudtuk persze, hogy egyszer nekünk is el kell hagynunk a Hős utcát, de evidenciaként kezeltük, hogy hagyják, hogy addig folytassuk heti rendszerességű közösségi beszélgetéseinket, gyerekfoglalkozásainkat, ameddig csak lehet. ... Bár az önkormányzat legutóbbi álláspontja szerint a házakat vélhetően még 2019 végére sem tudják lebontani, nekünk már legkésőbb április 30-án szednünk kéne a sátorfánkat. Ha maradunk, büntetésként magasabb bérleti díjat kéne fizetnünk.

Az egyesület egyedüli civilszervezetként ötödik éve van jelent a telepen, és amellett, hogy gyerekfoglalkozásokat tartanak, képviselik a lakók érdekeit, próbálnak közvetíteni a lakók és az önkormányzat között, a telepfelszámolással kapcsolatban pedig konferenciákat szerveznek. Munkájukról és a Hős utcai problémákról ebben a cikkünkben olvashat bővebben:

Rovatok