Index Vakbarát Hírportál

92 éves korában meghalt Repülős Gizi

2019. február 6., szerda 18:23 | aznap frissítve

A Kosztor Sándorné Bodnár Gizella név sokaknak feltehetően nem mond semmit, ugyanakkor Repülős Giziről az elmúlt évtizedek újságolvasói és tévénézői nagyon jó eséllyel hallottak már. Az ismert betörő, besurranó tolvaj már a negyvenes években is ült börtönben, majd még kilencven évesen sem volt képes felhagyni a bűnözéssel.

(Előzmény: 2019. február 6-án szerdán délután 2 órakor már címlapunkra került ez a cikk, sajnos akkor nem megbízható hírforrás alapján, a történtekért elnézést kértünk.)

92 éves korában meghalt a Repülős Gizi néven ismert betörő – írja az RTL Klub. Az esti híradóban azt is elmondták, hogy a nőt már el is temették.

„Repülős Gizi nem az az aranyos-kedves nagymamafigura, még akkor sem, ha ránézésre – a bilincset leszámítva – minden stimmel: az arc, a takaros fehér kardigán, a haj puhasága. Kedves nagymamák nem szoktak operatőröket a kamerájuk felrúgásával fenyegetni, igaz, többnyire nem is kerülnek olyan helyzetbe, hogy vagy tizenöt médiamunkás várja az érkezésüket egy bírósági tárgyalóterem előtt, ahol az ajtóra függesztett papíron az ő nevüket írták a vádlott rubrikába” – írtuk róla egy 2016-os bírósági riportban, amikor Kosztorné már közel kilencvenéves volt. 

Nehéz helyzetben van bárki, aki Repülős Gizi életéről tényeket szeretne közölni, ugyanis a vele készített interjúkból, a róla írt könyvekből, cikkekből vagy a tárgyalásain vele kapcsolatban elhangzó információkból egészen más kép rajzolódik ki néhány ponton az élettörténetéről. A Repülős Gizi ragadványnév például kiváló példa a homályos múltra: már ismert nevének eredetéről is több különböző legenda terjedt el az utóbbi évtizedekben.

Most akkor repült vagy sem?

Az egyik - és talán legismertebb - történet szerint azért nevezték el Bodnár Gizellát Repülősnek, mert az ötvenes években, amikor még Magyarország nagyvárosai között voltak belföldi repülőjáratok, reggel Budapesten felszállt egy gépre, néhány óra alatt Miskolcon, Debrecenben, Szegeden vagy Szombathelyen volt, ott amit tudott, ellopott (főként ékszereket és pénzt), majd az esti járattal hazament a fővárosba.  

Már hetven évvel ezelőtt, azaz 1948-ban található róla a korabeli lapokban említés, ekkor ugyan még nem Repülős Giziként szerepel. A Világ nevű lap számolt be 1948. február 25-én arról, hogy egy Bodnár Gizella nevű tolvajnőt őrizetbe vettek, aki "repülőgépekkel járt vidékre betöréses lopásokra. (...) A rendőrségen mesélte, hogy szenvedélyesen szereti az ékszereket és ez a szenvedélye juttatta a lejtőre."

1950 és 1970 között kisebb-nagyobb megszakításokkal közel tizenöt évet börtönben volt, a közbeeső időszakokban pedig külföldön élt és rabolt. Egyszer azt nyilatkozta Gizella, hogy 1956-ban Franciaországba disszidiált, Párizsban pedig befutott magyarnóta-énekesként. Aztán amikor 1971-ben újra írtak róla a hazai lapok, akkor már Repülős Giziként hivatkozik rá a Népszabadság.

Az asszony kereskedelmi utazóként tevékenykedett; saját maga alkalmazásában állt, és így lopott. Bejárta az egész országot. Régebben, amikor még volt belföldi légiforgalom, repülőgépen közlekedett, és mindig retúrjegyet váltott, nehogy a fosztogatás után túlságosan sok időt töltsön a helyszínen, így ragadt rá a Repülős Gizi gúnynév 

– fogalmaz a lap, és azt írják Repülős Gizi már 1943-ban volt börtönben.

Szabó László Kék Fény című, 1972-es könyve pedig azt is tudni véli, hogy heti kétszer-háromszor is repült Bodnár Gizella a belföldi járatokkal rabolni: "Hetenként kétszer-háromszor kirándult azokba a vidéki városokba, ahová volt repülőjárat. Jó másfél évig csinálhatta ezt, amíg valamelyik nyomozó rá nem jött, hogy az azonos módszerrel elkövetett betörések mindig azokban a városokban történnek, ahol van Malév-járat” – fogalmaz az 1972-es könyv. 

Mindezek fényében igencsak különös, hogy Bodnár Gizella a kétezres években vele készült interjúkban rendre cáfolta ezt az elkövetési módot, és határozottan állította, hogy 

„Soha életemben nem ültem repülőn”.

Azt is mondta, hogy a Repülős Gizi nevet még az ötvenes években egy nyomozó ragasztotta rá, miután elfogásakor átkutatta és egy belföldi repülőjegyet talált a retiküljében. Az RTL Klub 2002-es riportjában Repülős Gizi állítja, hogy ezzel a bizonyos megtalált jeggyel viszont nem ő, hanem a férje utazott Szegedre egy temetésre.

Mindenesetre az ötvenes években már ismerte a rendőrség. Legalábbis a Népszabadság 2001. november 30-i számában megszólaló Tóth Károly nyugalmazott rendőr-alezredes azt mondta, hogy "az ötvenes évek végén a Belügyminisztérium nyilvántartásában szerepelt a Gizi, már akkor is különösen veszélyes bűnözőnek volt minősítve. Miskolcon leginkább besurranó tolvajként ismertük őt." A rendőr 1951-től 1988-ig szolgált a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságon, és pályafutása alatt kétszer fogta el Repülős Gizit.

Tanítónő is lehetett volna

Bodnár Gizella 1926. október 18-án született, és a kassai tanító főiskola irodalom és történelem szakán szerzett diplomát, habár sosem dolgozott iskolában. Az RTL Klub riportja szerint Bodnár korán férjhez ment, a nővére mutatta be a barátnője bátyjának, de nem volt szerelmes a férjébe, 15 év után, három közös gyerek után váltak el. A gyerekei saját bevallása szerint sokat restellkedtek miatta, a tárgyalásain soha nem jelentek meg hozzátartozói, ügyvédje az Indexnek azt mondta, Gizella nem tartja a kapcsolatot rokonaival. 

Az asszony diagnosztizált kleptomániás, azaz lopási kényszere van.

Erről az állapotról a Webbeteg információs portál azt írja, hogy a „szokás és impulzuskontroll-zavarok” közé sorolható. A lopás a kleptomániásoknál általában nem előre eltervelten történik, hanem hirtelen ellenállhatatlan vágy tör rá az ilyen személyre, amit erős feszültségérzés kísér. A szorongást a sikeres, tehát észrevétlen lopás átmenetileg oldja, a szervezetben endorfin szabadul fel, ami örömérzetet okoz. 

„Beteges hajlam áldozata vagyok, lebírhatatlan kleptomán, és a világ, a törvény előtt becstelen ember. A becsületes, az egészséges emberek mégis sztárt csináltak belőlem. Repülős Gizi, így ismernek, ez lett az én ragadvány nevem, belém égett, mint valami stigma. Már megszoktam. (...) Úgy osontam be, mintha nem is lennék, levegőt is alig vettem. Csak ez érdekelt, kijátszani az embereket. Csábított, izgatott, majd megőrültem a vágytól, hogy meg tudom-e csinálni. Minél nagyobb képtelenség, annál jobb. Kifelé mindig a főkapun, a bejárati ajtón mentem, úgy vonultam ki, mint egy győztes hadvezér” – írja 2007-es Repülős Gizi – A tolvajok királynője című könyvében

Az idős asszony azt állítja, még gyermekkorában az agyhártyagyulladás visszamaradt szövődményeként lett kleptomániás. Mozdonyvezető apja rendszeresen verte a kisebb lopások miatt, osztálytársai holmijait, tollait lopta el. Az interjúban azt mondja, vonzották a nyitott ajtók: „ha nyitott kaput találok, akkor bemegyek az ajtón és ott keresek, kutatok, feltúrok mindent” – fogalmaz, és a lopásokat, betöréseket betegségével magyarázza. Az RTL riportjában a Siklósi Városi Bíróság 2002-es igazságügyi pszichiátriai vizsgálati leletét is bemutatták, ami szerint szorongásos fóbiás jellemzőket, kényszeres jelleget, neurotikus megnyilvánulásokat azonosítottak viselkedésében, és a vélemény szerint valóban kleptomániás, habár a klinikai leírások nem minden tünetét mutatja az asszony viselkedése. Mindezek miatt a szakértő szerint közepes mértékben korlátozott cselekményei következményeinek felismerésére.

Ehhez képest Moldova György Bűn az élet című könyvében nagyon is tudatos elkövetői magatartásról számol be Gizellával kapcsolatban: "Repülős Gizi belföldi, helyi forgalmú repülőgépekkel járt vidékre betörni, aznap meg is fordult. Reggel alibiből paprikát, sót kért kölcsön a szomszédoktól, este vissza is adta, tehát két napszakra is rendelkezett tanúkkal" - fogalmaz könyvében.

Nem kapott segítséget

Az viszont biztos, hogy az asszony minden vele készült interjúban a kleptomániájával magyarázta tetteit, és szerette hangsúlyozni, hogy a nyitott ajtók vonzották, de ez erős túlzás: a hetvenes években az álkulcsok nagymestere volt. Az 1971. március 27-i Népszava cikke szerint amikor elkapták egy hamis kulcsos betörés után, akkor még 32 további ugyanilyet elismert.

„Szeretem a fényes dolgokat” – árulta el Repülős Gizi 2016-ban az egyik tárgyalásán, ahol szokásának megfelelően bagatellizálta bűncselekményeit: azt mondta, hogy a lopott holmit nem szokta eladni, sokszor csak odaajándékozza valakinek. Ez alapján úgy tűnik, sosem a gazdagodás volt a célja, 2016-ban nem volt lakása, vagyontárgya, saját ingatlana, autója sem, mindössze a 37 500 forintos nyugdíjából élt.

A magyar médiában Repülős Gizit mindig egyfajta romantikus aura lengte körül, és soha nem vetődött fel, hogy vajon a sok-sok tucat betörés, lopás megelőzhető lett volna-e kleptomániája kombinált gyógyszeres és pszichoterápiás kezelésével. Családtagjaival, gyerekeivel jó ideje nem tartotta a kapcsolatot, magányosan hunyt el. Már több mint tíz évvel ezelőtt megjelent könyvében is erről írt: „Addig menekültem Repülős Gizi elől, míg végül az maradtam. (...) Itt vagyok én is, az öreg tolvaj. És nincs másom, csak a hírhedtségem.”

Rovatok