Index Vakbarát Hírportál

Felkínálta a Balatont a Red Bull Air Race-re Keszthely alpolgármestere

2019. február 7., csütörtök 21:10

A Balatonra hívná a Red Bull Air Race világbajnoki futamát Keszthely alpolgármestere, Nagy Bálint. Ahogy a héten beszámoltunk róla, Tarlós István, Budapest főpolgármestere bejelentette, hogy a versenyt idén nem rendezik meg a fővárosban.

Levélben fordultam a Red Bull Air Race világbajnoki futamot szervező Hungaroring Sport Zrt. vezetéséhez, melyben javasoltam, hogy lehetséges helyszínként vizsgálják meg a Balaton nyugati medencéjét is, hiszen Keszthely, a sármelléki repülőtér, valamint Hévíz szállodakapacitása akár alkalmassá is teheti a területet a rendezvény megszervezéséhez.

– írta Nagy a Facebookon.

Tarlós tavaly nyáron arról beszélt, hogy amíg ő a főpolgármester, addig nem lesz Budapesten több Air Race. Mint mondta, ami Budapesten történik a főpolgármestersége alatt, azért neki kell vállalnia a felelősséget, márpedig műrepülőversennyel komoly zajszennyezéssel, illetve indokolatlanul nagy közterület-foglalással jár, és

ilyet nem lehet a budapestiekkel csinálni.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta a Világgazdaságnak, hogy a Red Bull osztrák központját folyamatosan tájékoztatva keresik a verseny új helyszínét, és szerinte az időpont nem változik majd.

(Facebook | 24.hu)

Rovatok