Index Vakbarát Hírportál

Meghalt a pécsi zebrán elütött idős nő

2019. február 13., szerda 21:12

Meghalt a kórházban az a 67 éves nő, akit kedd este ütött el egy kisbusz Pécsen, tudósított az RTL Híradó. Az asszony a zebrán kelt át, amikor elgázolták. Azt, hogy pontosan mi okozta a balesetet, még vizsgálják. A kereszteződés világítására már évekkel ezelőtt is panaszkodtak a környéken élők, szerintük az Elios Zrt. által felszerelt új lámpák nem adnak elég fényt.

A beszámoló szerint a jármű a nőt több mint 30 méterre sodorta el az ütközés során. Koponya-, végtag- és belső sérüléseket is szenvedett, mondta el Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Sikerült újraindítani a szívét, de így is válságos állapotban került kórházba. Később a kórházban meghalt.

Az RTL Híradó három éve már készített riportot a helyszínen, amiből kiderült, hogy az autósok ebben a kereszteződésben nem látják jól a gyalogosokat. Többen is panaszkodtak a nem sokkal előtte kicserélt lámpatestek fényerejére.

A közvilágítást 2015 elején 900 millió forintért korszerűsítette az Elios Zrt.

A pécsi önkormányzat azt mondta az RTL Híradónak, hogy méréseik szerint az új lámpák 30 százalékkal nagyobb fényt adnak, mint a régiek. Ígéretük szerint, ha a forgalom indokolja, új lámpaoszlopokat kap a kereszteződés, és jelzőlámpát is állíthatnak.

Rovatok