Index Vakbarát Hírportál

Németh Szilárd: Több ezer katonát tudunk azonnal a határra vezényelni

2019. február 14., csütörtök 07:43 | aznap frissítve

Németh Szilárd ugyan 2018-ban a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára lett, de továbbra is ő a kommunikációs nagyágyú, ha migránsokról és sorosozásról van szó, derül ki a Magyar Nemzetnek adott interjújából. Az interjú ugyan a Magyar Honvédség fejlesztéséről szólna, de lépten-nyomon migránsokba botlunk, aminek az lesz a vége, hogy a honvédséget tulajdonképpen a menekültek miatt fejlesztik. 

A honvédségnek nagy szerepe volt 2015-ben a déli határon épített kerítés megépítésében, 

katonáink és rendőreink bevetésével sikerült megállítani a rohamot, megvédtük Magyarországot és Európát, de a veszély nem múlt el.

Bármikor újra szükség lehet rájuk, hiszen

Soros György nemcsak ezeket az internacionalista politikusokat, hanem azokat az NGO-kat is tömi pénzzel, amelyek az embercsempészekkel összejátszva hordják be Európába a migránsokat. Ezeknek az útjában vannak a nemzetállamok és a kontinens keresztény kultúrája.  

Azt ezután Német Szilárd is elismeri, hogy ma már a katonaságnak csak kisebb létszámmal kell részt vennie a határvédelemben, ahol mélységi felderítést végeznek, illetve a hajózási útvonalakat ellenőrzik. De!

Ha a helyzet azt kívánja, akkor több ezer katonát tudunk azonnal a határra vezényelni. Az éberség azért is indokolt, mivel, mint már említettem, a brüsszeli és hazai bevándorláspárti erők a legkevésbé sem tettek le arról, hogy teljesítsék a Soros-tervben foglaltakat: afrikai és közel-keleti milliók beáramoltatása, a külső határok kinyitása, kötelező kvóta alkalmazása, az európai adózók megcsapolása.

Rovatok