Index Vakbarát Hírportál

Nem szabadulhat a sorozatgyilkos Magda Marinko

2019. február 19., kedd 12:44

A Szegedi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája kedden hozott végzésével nem engedélyezte Magda Marinko sorozatgyilkos feltételes szabadságra bocsátását.

Juhászné Prágai Erika, a bíróság szóvivője kedden az MTI-nek elmondta: a bíró figyelemmel az elítélt által elkövetett bűncselekmény jellegére, az elítélt büntetés-végrehajtási intézetben tanúsított magatartására, illetve arra is, hogy az elítélt semmiféle megbánást nem tanúsít, megállapította, hogy az elítélttel szemben kiszabott büntetés célja további szabadságelvonás nélkül nem érhető el.

A büntetés-végrehajtási törvény előírásainak megfelelően rendelkezett a bíróság arról, hogy a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét 2021-ben újra megvizsgálja. A döntés ellen az elítélt védője fellebbezést jelentett be, így a végzés nem jogerős.

Magda Marinkót 1994 januárjában fogták el, majd egy orosházi asszony meggyilkolásáért, valamint egy Kecskeméten elkövetett hármasgyilkosságért 1995-ben ítélték életfogytig tartó szabadságvesztésre. Mivel az 1998 előtt kiszabott életfogytiglani ítéletek csupán 25-30 évre szóltak, így Marinko esetében nem tényleges életfogytigról volt szó - először tehát most vizsgálhatták felül. Marinko büntetését 2005-ben újabb 200 nappal toldották meg hivatalos személy elleni erőszak miatt.

A magyarországi ítélettel egyidőben Marinkót a társaival elkövetett palicsi és szabadkai gyilkosságok miatt – összesen nyolc ember lelövéséért – Jugoszláviában halálra ítélték. Az ítéletet a halálbüntetés eltörlése után 40 év szabadságvesztésre változtattak át, ennek letöltését magyarországi szabadulását követően kezdheti meg.

Marinko a Szerbiában elkövetett gyilkosságait részben a Szabadkai Halálkommandó nevű csoport tagjaként, részben bérgyilkosként követte el. Előszeretettel alkalmazott módszere az volt a Wikipedia oldala szerint, hogy áldozatait éjszaka látogatta meg, felébresztette őket hangtompítóval felszerelt fegyverével, majd amikor azok rájöttek, hogy mi történik, lőtt. 

A feltételezések szerint a sorozatgyilkosnak akár több tucat áldozata is lehetett. Magyarországon is vizsgálták a szerepét egy 1994-es szegedi családirtás ügyében, de ezt nem sikerült rábizonyítani.

Rovatok