Index Vakbarát Hírportál

Kövér már a címe alapján visszautasította Vadai Ágnes kérdését

2019. február 25., hétfő 15:35

Vadai Ágnes DK-s képviselő honvédelmi miniszterhez intézett azonnali kérdését Kövér László házelnök visszautasította, mert a házelnök szerint sérti az Országgyűlés tekintélyét. A szikár tényt Lezsák Sándor fideszes alelnök közölte hétfőn a parlamentben az azonnali kérdések órájában.

A levezető elnök nem ismertette, mi volt Vadai kérdése, és egész pontosan mi sérti a Ház tekintélyét, de utánajártunk mi háborította fel a házelnököt.

Az világos, hogy maga katonaként és miniszterként megbukott, de milyen érzés, hogy emberként is egy nagy 0?

Ezt a kérdést tette fel Benkő Tibor honvédelmi miniszternek Vadai Ágnes, aki azt mondta az Indexnek, hogy már második alkalommal nem hangozhatott el ez a kérdés. Az előző változatban a kérdés címe ugyanez volt - annyi különbséggel, hogy a képviselő kiírta betűvel a nullát.

A jogszabályok szerint a képviselő úgy tehet fel azonnali kérdést, ha előzőleg megjelöli, kit akar kérdezni, és leadja a kérdése címét (ellentétben az interpellációval - a szöveget nem kell leadni). A házelnök tehát még a témakört sem ismerhette, amikor szembesült Vadai kérdésével.

A házszabály alapján a házelnök visszautasíthatja azt az irományt, amely "az Országgyűlés tekintélyét sérti". Azt persze ő ítéli meg, mit tart sértőnek. Az Országyűlési törvény szerint az számít sértésnek, és akkor lehet megvonni a szót a felszólalótól, ha a "felszólalása során az Országgyűlés tekintélyét vagy valamely személyt, csoportot - így különösen valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösséget - sértő vagy illetlen kifejezést használ". 

Demeter Márta ügyéről kérdezett volna

Vadai azt mondta kérdésünkre, hogy a "Honvédkórházból történő adatszivárgás" ügyében kérdezné Benkőt. Egész pontosan arról, hogy szivárgott ki az a dokumentum a VIP-ellátásról, amelyet az LMP-s Demeter Márta igényelt a haldokló édesanyjának. Az ügyről az Origo írt, Demeter kérelmét is közölve. Demeter Márta pedig az Alfahírnek reagált arra, hogy a Honvédkórházba akarta az édesanyját befektetni, mert ott lehetősége lett volna arra, hogy vele legyen a kórteremben éjszaka is. Az édesanyja végül nem is került a Honvédkórházba, mert a másik intézmény vezetése végül engedélyezte a képviselőnőnek, hogy bent legyen, így azon az éjszakán is ott volt, amikor az édesanyja meghalt.

Vadai Ágnes erről az ügyről kérdezné a minisztert, hogy megtudja, "mint volt katona és férfi miért nem állt ki", miért nem ad magyarázatot a történtekre.- Vadai azt is megkérdezné:

a saját vérképemet mikor fogom viszontlátni?

- utalva arra, hogy bármikor fel kell készülnie egy ellenzéki politikusnak, hogy szenzitív adatokat szivárogtatnak kis róla.

Vadai azt mondta: az azonnali kérdés előbb-utóbb "mindenképp el fog hangozni valamilyen formában". A DK-s képviselő az előző házelnöki döntéssel kapcsolatban már igazságügyi bizottsághoz fordult, mert szerinte éppen az sérti az Országgyűlés tekintélyét, ha a házelnök a tartalom ismerete nélkül utasít vissza ellenzéki felszólalásokat.

Rovatok