Index Vakbarát Hírportál

A szökevény anyja szerint fia meg akart halni

2019. február 25., hétfő 06:03

Nem volt vesztenivalója a túszokat ejtő szökevények, mondta el a rab édesanyja a Blikknek. 

Az édesanya szerint fiára nagy hatással volt apja korai halála. Korán rossz társaságba keveredett, és nem volt, aki megállíthatta volna a lejtőn lefelé. A Fővárosi Törvényszékről megszökött rab már többször került börtönbe, emberölési kísérlet és bankrablás miatt. 

Nekem meggyőződésem, hogy a fiam meg akart halni, azért követte el ezt az őrültséget. Attól félek, nem érem már meg az ő szabadulását!

– nyilatkozta az asszony. Azt is elmondta, hogy első szabadulása után hiányzott fiának a börtön. 

Bár a nő elítéli fia tetteit, nem mond le róla, és amit teheti, meglátogatja majd a börtönben. Szerinte a 35 éves férfi csak rá számíthat. 

Sz. Károly február 15-én szökött meg a Fővárosi Törvényszékről, túszul ejtve egy biztonsági őrt. A szökevénynek sikerült megszereznie az őr fegyverét, amivel egy újabb túszt ejtett az utcán. 

Élesben még soha nem lőttem emberre

Rovatok