Hihetetlen összefogással mentettek meg egy pécsi férfit az utcán éléstől. Bár a hajléktalan férfi viskóját lerombolták, a helyiek segítségével hozzájutott egy pici házikóhoz, amihez még tűzifát is kapott, mostanra pedig már munkát is találtak Jánosnak. Az Abcúg riportja.
A 21 éves Balázs polgárőrként dolgozik Pécsen, még korábbi főnöke hívta fel a figyelmét egy János nevű hajléktalanra, akire időnként rá kellett nézni, hogy nem esett-e valami baja. Elkezdtek beszélgetni és hamarosan barátok lettek, akkoriban még nem volt arról szó, hogy elbontják a viskót, az csak 3-4 héttel később derült ki. “János egy barátságos ember, sosem volt mogorva, akárhányszor odamentem hozzá, sosem volt berúgva, jó érzés volt meglátogatni őt, a viskóját is tisztán tartotta” – idézi fel a megismerkedést Balázs.
A fiatal polgárőr navigál minket Pécs Uránváros nevezetű városrészében, ahol korábban a bódé állt. A panelházak tövében garázssor húzódik, egy kisebb erdős rész szomszédságában állt János bódéja, ahol közel öt évig élt, míg azt tavaly augusztusban le nem bontották. Balázs nem szeret errefelé járni, rossz emlékei fűződnek ehhez a helyhez, a mai napig nehezen tudja megérteni, hogy ha valaki nagy nehezen felépítette a kis házát, azt miért kellett elbontani.
Amikor János mondta, hogy lebontják a viskót, olyan volt, mintha késsel szurkálták volna a mellkasom, próbáltam neki valamilyen megoldást találni
– emlékezik vissza Balázs.
Az építménynek ma már csak hűlt helye maradt, mindösszesen egy léc árulkodik arról, hogy itt valaki lakhatott. “Azt nagyon bánom, hogy a viskóról nem készítettem egy képet, szívesen megmutattam volna” – mondja Balázs. Itt már nincs sok látnivaló, Balázs tovább vezet minket János új lakhelyére, Pécs egyik déli városrészére, Nagyárpádra. A szőlőhegyen található volt présházhoz hosszú földút vezet. A domboldalon lévő garzonlakás méretű házikóhoz egy lakószoba, egy konyha és egy kert is tartozik, itt várt minket János, hogy elmesélje, hogyan került az utcára, miért bontották le a bódéját, és hogyan került fel a hegyre.
János azután vesztette az otthonát, hogy meghaltak a szülei, addig egy másfél szobás önkormányzati lakásban laktak Pécsen. A szülei halála után viszont mennie kellett, az önkormányzat visszavette a lakást, arra pedig senki sem volt kíváncsi, hogy mégis hova fog menni lakni. A testvére is meghalt, feleségétől elvált, egy lánya van, akivel néha találkoznak, de az apja lakhatási gondjain ő sem tud segíteni. “Örülök, hogy ha ő megél, meg el sem fogadnám a pénzét, nehogy már a 23 éves lány tartsa el az 52 éves apját” – mondja János.
Az alkalmi munkákból összeszedett pénzből ezután egy garázst bérelt, közel ahhoz a helyhez, ahol később a viskót is felépítette. Mivel nem volt hová mennie a garázsban nem csak a bútorait tárolta, hanem ő maga is beköltözött. Másfél évet töltött ott, de miután megszűnt a keresete már a garázst sem tudta finanszírozni. Így került az utcára, ahol egy barátjával, Józsival élt.
“Esős időben mindig fóliát tettünk magunkra, a barátom mindig szárazon kelt fel, én mindig vizesen, valahogy mindig lerugdostam magamról” – idézi fel az utcán töltött éveket. Megelégelve ezt a helyzetet, úgy döntöttek, hogy közösen építenek egy viskót, egy hónap alatt el is készültek vele, a házikó egyik oldala a garázs téglafala volt, a többi pedig bútorlapokból és ajtókból állt, a tetőt bedeszkázták, több réteg fóliát és felfújható gumimatracot rögzítettek a tetejére.
Elmondása szerint a szomszédok között voltak jószándékúak is, nyáron a garázsokban sokat főzőcskéztek, s ezekre őket is meghívták, ünnepekkor is kaptak enni és inni. Az utóbbi években dolgozgatott is, bár nem az eredeti szakmájában, kárpitosként, hanem kisebb munkákat végzett autószerelők mellett, és egy közeli kertbe járt ki segíteni. Barátja, Józsi időközben lebetegedett, ezért az anyukájához költözött, János pedig egyedül maradt.
A tavaly augusztusi kunyhórombolás előtt többször értesítették Jánost, aki kérvényezte, hogy maradhasson, hiszen nem volt hová mennie. A felszámolást két hónapig tudta eltolni, de a mai napig nem adtak arra pontos magyarázatot Jánosnak, hogy ennyi év után miért pont akkor ebrudalták ki a bódéjából. Amikor rákérdezett, hogy mondják meg őszintén, kinek van útjában, ők azt mondták, senkinek, ez a törvény, mert közterületen van a bódé, ami nem felel meg a lakhatási feltételeknek. Mivel tavaly augusztusban még nem volt életben a hajléktalantörvény, a szabálysértési törvénybe 2013-ba bekerült „életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése” nevű szabálysértésre hivatkozhattak. Vagyis szabálytalannak számít, ha életvitelszerűen tartózkodsz „kijelölt közterületen”. Balázs szerint az időzítésben valószínűleg az is szerepet játszhatott, hogy valamelyik szomszéd feljelentette a férfit, csak azt letagadták. A cikk korábbi verziójában azt írtuk, hogy közterületesek intézkedtek, de a Pécsi Közterület-felügyelet jelezte felénk, hogy nem ők rombolták le a kunyhót és az eljárásban sem ők vettek részt.
Reggel nyolc órára jöttek, délben már a konténerben volt az egész bódé. Mi pedig Balázzsal leültünk a garázs másik végére, és néztük, ahogy szétdobálják a viskót
– meséli János.
Ők csak tették a dolgukat, egy-két edénynél megkérdezték, hogy eltehetik-e maguknak, hiszen János csak a ruháit tudta elpakolni. “Csak vigyétek, nekem most már teljesen mindegy, hová kerül” – mondta
János egyrészt azért lakott a saját bódéjában, mert a szállókról csak rossz tapasztalatokat hallott, folyamatosan mennek a lopkodások és nincsenek zárható szekrények. Az egyik ismerőse éjszakánként a bakancsával a párnája alatt aludt, de még így is az egyik reggelre ellopták tőle. Másrészt igaz, vannak fizetős szállók is, de amikor nem volt csak 22 ezer forintja, akkor azt sem tudta volna megfizetni. A pécsi hajléktalanhelyzetről egy korábbi cikkünkben itt írtunk részletesebben. A felmérések szerint a hajléktalanok fele-kétharmada nem jut be szállóra. Az önkormányzati lakások pedig híresen rossz állapotban vannak.
Még mielőtt a kunyhót lebontották volna, Balázs szervezkedni kezdett, úgy érezte, hogy tennie kell valamit. A férfi tudta, hogy neki egyedül nincs ahhoz elég jövedelme, hogy lakást szerezzen Jánosnak, akkoriban a polgárőrködés mellett raktárosként dolgozott. Úgy döntött, hogy a Facebookon kér segítséget a lakáskereséshez. Élő videót indított, ami több ismerősét is belelkesítette, akik arra kérték, hogy hozzon létre egy külön csoportot, ahol nyomon tudják követni János sorsát. A nagy lelkesedés mostanra megcsappant, de még így is maradt körülbelül 10 ember, aki elkötelezett az ügy mellett. Bár a férfinak most már van munkája, de fizetést majd csak a hónap végén fog kézhez kapni, így addig nagy szüksége van még az adományokra.
Balázson kívül kétségkívül az egyik legnagyobb jótevő az a férfi, aki felajánlotta a szőlőhegyen lévő házikóját a hajléktalan férfinak. Több ajánlat is érkezett, amik közül a legközelebbit választották, így Balázs és János továbbra is könnyen tudja tartani a kapcsolatot. A férfi nem szeretett volna még távolabb élni a várostól, mivel kisgyerek óta a megyeszékhelyen lakott, így is elég nehéz volt elbúcsúzni a viskójától és a belső városrészektől. A szőlőhegyen lévő házikóban egy szürkésfehér cica nyújt társaságot. A présház pedig majd addig jelent megoldás, amíg János jó egészségi állapotnak örvend,
Igaz, János egészsége már sokkal jobb, mint amikor a viskóban lakott, de így is észrevehetőek rajta a hajléktalanul töltött évek nyomai. A hegyről neki körülbelül egy órába telik lejutni gyalog a földúton Nagyárpádra. Most szereztek egy biciklit, ami száraz időben gyorsítani fogja a közlekedését. Jánosnak az új lakhelyen csak a villanyszámlát kell fizetnie, illetve rendben kell tartania a kertet. Vizet kannákban hordanak neki, a főzéshez pedig gázpalackot hoztak. A lakás bútorozott, hűtő is van, a többi csoporttag pedig hozta, amire még szükség volt, étel, ruha és faadomány. Utóbbi már erősen megcsappant, Balázs pedig már intézi az újabb rakomány fát.
Balázs segítségével munkahelye is lett a férfinak, közmunkásként két hete Pécs belvárosában sepri az utcákat, és üríti a köztéri kukákat. Most már 55 ezer forint jövedelme van, megkérdeztük, mire fogja elkölteni ezt a pénzt. Azt mondta, hogy még nem is tudja, el sem hiszi, hogy ekkora összeget fog kapni, nagyon rég volt már ennyi pénz a kezében.