Index Vakbarát Hírportál

Polt Péter rámutatott, milyen választási csalások történhettek tavaly

2019. február 27., szerda 07:26

151 ügyben zajlik nyomozás a 2018-as parlamenti választásokon történt csalásokkal, visszaélésekkel kapcsolatban. Polt Péter legfőbb ügyész mondott is már példát, hogy a gyanú szerint milyen csalások történtek. Eddig 4 ügyben született bírói döntés.

Százával tettek feljelentést tavaly az országgyűlési választásokat megelőzően választási csalás miatt, ezek nagy részét még mindig vizsgálják a hatóságok.

A 2018-as parlamenti választásokkal összefüggésben 249 nyomozást rendeltek el, ebből 151 van még mindig folyamatban, és tavaly tavasz óta mindössze 4 ügyben született bírói döntés

– derült ki Polt Péter legfőbb ügyész leveléből, amelyet a DK-s Oláh Lajos kérdéseire küldött.

Oláh Lajos a VI-VII. kerületben győzte le a fideszes Bajkai Istvánt, és közben ő maga is több feljelentést tett választási csalás gyanúja miatt. A legemlékezetesebb a 341 aláírásos ügy volt: a delegáltja ugyanis összevetette a Fidesz és a Lévai Katalin-féle Lendülettel párt jelöltjének ajánlásait, és azt találta: legalább 341 esetben egyeznek az ajánlások, csak éppen más az aláírás. Előtte ugyanilyen egyezéseket találtak Zuglóban

Oláh Lajos éppen emiatt kereste meg Polt Pétert, hány olyan büntetőügyben nyomoz jelenleg a hatóság, mely összefüggésbe hozható a 2018. évi országgyűlési választásokkal – mondta az Indexnek a képviselő.

Polt Péter azt írta, hogy a 151 folyamatban lévő ügyből

Ezeket az ügyeket jellemzően választás rendje elleni bűncselekmények (73 ügy), hamis magánokirat felhasználása (54 ügy), illetve költségvetési csalás (20 ügy) gyanúja miatt indította a hatóság.

És ami a nem az ügyészségen folyamatban lévő ügyeket illeti:

Hogyan csaltak?

A legfőbb ügyész válaszának érdekessége, hogy konkrét nevek és választókerületek említése nélkül részletezi azt is, hogy milyen csalások vagy visszaélések történhettek a választásokat megelőző ajánlásgyűjtési időszakban.

Az eljárások többsége ugyanis a jelöltállítási szakaszhoz köthető – mi is sokat írtunk arról, hogy elsősorban a kamupártok hogyan trükköztek az ajánlóívekkel.

Polt Péter ilyen példákat sorolt:

Tavaly októberben írtunk arról, hogy több 100 milliós tartozást halmoztak fel azok a kamupártnak nevezhető szervezetek, amelyekről a választási kampányban és azóta sem hallottunk. Az október végén kapott adatok alapján 13, a közvélemény számára ismeretlen, ám országos listát is állító párt 2,7 milliárd forintot tett zsebre. Polt Péter válaszából kiderül, hogy a dolog a hatóságoknak is feltűnt.

Rovatok