Index Vakbarát Hírportál

Kokainbárót fogtak a rendőrök

2019. március 1., péntek 07:56

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást folytatott M. Ferenc ellen, aki a gyanú szerint Budapest és Pest megye területén kábítószert árult.

Az 53 éves férfit szerdán követték, amint három férfinak is értékesített drogot, majd elfogták vásárlóival együtt, akiknél csekély mennyiségű kokaint találtak a rendőrök. M. Ferenc Dunakeszin lévő lakásában azonban (a rendőrség valószínűleg hibás közlése szerint 2,168 kilogramm kábítószergyanús anyagot, valójában inkább) 2,168 kiló drogot, valamint a porciózáshoz és értékesítéshez szükséges eszközöket találtak. A rendőrök a férfitól lefoglaltak még 5,2 millió forint készpénzt, valamint egy nagy értékű luxusautót is.

Az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint a lefoglalt anyag kokain volt, amely meghaladhatja a különösen jelentős mennyiség alsó határát, feketepiaci értéke körülbelül 43 millió forint.

A rendőrség a három fogyasztót kábítószer birtoklása miatt hallgatták ki gyanúsítottként, valamennyien szabadlábon védekezhetnek. M. Ferencet azonban a nyomozók kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Rovatok