Index Vakbarát Hírportál

Mesterházy Attilát simán felmentették

2019. március 5., kedd 11:25

Az Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsa egyhangú döntéssel, bizonyítottság hiányában megszüntette a Mesterházy Attilával szemben folytatott eljárást. A döntés ellen 15 napon belül lehet fellebbezni – közölte az MSZP. Az Index számolt be róla elsőként, hogy fegyelmi eljárást kezdeményeztek a szocialisták volt elnöke ellen, méghozzá kizárását követelve.

Mesterházy Attila lapunknak már akkor azt mondta: áll az ellene indított fegyelmi vizsgálat elé, szerinte ugyanis félreértések és rosszhiszemű feltételezések nyomán nyújtottak be ellene panaszt, amelynek egyetlen „vádpontja” sem áll meg. Most az ex-pártelnök az MSZP sajtóosztályához irányította megkeresésünket, így nem kívánt beszámolni az Indexnek arról, mi történt meghallgatásán.

Megírtuk: február 22-én Kurtyán Ferenc, az MSZP Tolna megyei alelnöke, országos választmányi tag bejelentést tett az MSZP fegyelmi bizottságánál azzal a nem titkolt céllal, hogy Mesterházyt zárják ki a pártból. Kurtyán több okot is megjelölt, az egyik, az a kormánypropagandában megszellőztetett belső feszültség, ami a február 15-ei választmányi ülésen történtek miatt lángolt fel. A választmányi tag bizonyítottnak látta, hogy Mesterházy videofelvételt készített az ülésen történtekről, azt pedig később a kormánypropagandának kiszivárogtatta.

Az Index megkeresésére Mesterházy tagadta az ellene felhozott vélelmeket, míg a pártvezetés nem kívánta kommentálni az eseményeket. Pedig a feljelentés alapján Tóth Bertalan MSZP-elnök azonnali vizsgálatot rendelt el és soron kívül kérte a Legény Zsolt által vezetett fegyelmi bizottság összehívását, amely dönthetett volna Mesterházy pártból való kizárásáról is.

Hogy miként sikerült elsimítani a feszültségeket, egyelőre nem tudni.

Rovatok