Index Vakbarát Hírportál

Kis magyar targoncás abszurd

2019. március 9., szombat 17:04 | aznap frissítve

Tamás 5 évig élt Ausztriában, de másfél éve úgy döntött, hogy hazaköltözik Magyarországra. Odakint forgódarura, konténerdarura, futódarura és emelőtargoncára vizsgázott le, papírjával tudott is Ausztriában dolgozni, miután hazajött, szerette volna itthon is használni a tudását, rá is kérdezett az Országos Emelőgépes Egyesületnél (OEME), hogyan tudná honosítani a papírját, ám abszurd fordulat jött, amiről a 444.hu számolt be.

A válaszból ugyanis kiderült, hogy az NGM Munkavédelmi Főosztályának 2017. májusi tájékoztatója alapján a honosításra egész egyszerűen nincs lehetőség, sőt, konkrétan nézzék ezt a két idézett pontot:

Tehát, ha Tamás Ausztriában élne, és ezzel a jogosítványával idejönne dolgozni Magyarországra a külföldi cége telephelyére, minden gond nélkül vezethetné azt a targoncát, de így, hogy itt él Magyarországon, honosítania kellene azt a jogsit, DE egy hiányzó rendelet miatt erre még csak lehetősége sincs.

A férfi rákérdezett az osztrák hatóságnál is, ahol azt mondták, el kellene ismernie Magyarországnak a megszerezett papírt, főleg, hogy a tananyagok is szinte teljesen fedik egymást.  Szerintük ez olyan, mintha csak a határig vezethetné az autóját, mert onnantól nem érvényes a jogosítványa.

Az osztrák véleményt elküldte az emelőgépes egyesületnek is, akik viszont közölték „ha Fürstenfeldben lakna állandó bejelentett lakásban, az osztrák jogosultsággal kezelhetné a targoncát a szentgotthárdi Opelnél, mert ez „határon átnyúló” szolgáltatás lenne. De ha Szentgotthárdban lakik állandó bejelentett lakásban, akkor a magyar előírások az érvényesek, és ekkor csak az OKJ-s építő- és anyagmozgató gépkezelő szakképesítéssel és azon belül targoncavezető szakmairánnyal kezelheti a targoncát" – írja a lap.

Tamás szerint felháborító, hogy így akarnak legombolni róla egy csomó pénzt, hogy újra vizsgázzon, miközben egy uniós országban vizsgázott le, ráadásul még ha csak targoncáról lenne szó, nem zavarná annyira, de ahogy a lapnak írta, mivel háromféle darura is levizsgázott – és Ausztriában dolgozott is ilyenekkel –, nem annyira látja indokoltnak, hogy ne honosítsák.

Rovatok