Index Vakbarát Hírportál

Fákat döntött ki a szél Budapesten

2019. március 11., hétfő 06:08

A Dunakanyar menti vasútvonalakon több helyen is fák dőltek a sínekre, illetve a felsővezetékekre került faágak okoznak gondot a vonatközlekedésben hétfőn reggel - közölte a Mávinform. A problémákat pár órán belül elhárították.

Fákat döntött ki a szél Budapesten és Pest megyében

Több helyen forgalmi akadályt okoztak, épületeket rongáltak meg a kidőlt fák és a leszakadt ágak - írja a Katasztrófavédelem.

Olvasónk szerint az Akadémia-Steind Imre utca sarkán épülő Hotel Akadémia állványzata részlegesen leomlott. Az Akadémia utca egy szakaszát lezárták. A szél több helyen letépte a burkolatot is.

Frissítés 13 órakor: Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint országszerte 192-szer riasztották a tűzoltókat. A legtöbb beavatkozásra Budapesten és Pest megyében volt szükség. A már említett esetek mellett idéznek néhány másikat is:

Az Időkép szerint

a legerősebb szélvihar Sár-hegyen volt, ott 112 km/órás széllökéseket is mértek.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőre öt megye kivételével elsőfokú riasztást adott ki széllökések miatt, amik meghaladhatják a 70 km/órás sebességet is. Az OMSZ előrejelzése szerint az északnyugati szél napközben fokozatosan veszít erejéből, ezután mindenhol napos, derült idő várható. Szórványosan, elsősorban délnyugaton várható eső, zápor. Napközben 8-13 fok várható.

Rovatok