Index Vakbarát Hírportál

Legkorábban harminc év múlva szabadulhat a Teréz körúti robbantó

2019. március 12., kedd 09:14 | aznap frissítve

Nagyon hamar lezavarták a Teréz körúti robbantással vádolt P. László Gergely másodfokú eljárását, a második tárgyalási napon máris ítéletet hirdetett dr. Újvári Ákos bírói tanácsa. A keddi ítélet szerint 

terrorcselekmény előkészítéséről terrorcselekmény bűntettre változtatták a korábbi ítéletet, és 30 évre súlyosbították a legkorábbi szabadon bocsátást. Az ítélet jogerős, fellebbezésnek helye nincs.

A bírói indoklás szerint az eljárás során bebizonyosodott, hogy a robbanószert készítő és az azt felrobbantó személy P. László Gergely volt.

A perdöntő bizonyítékok ezek voltak:

Idézett szó szerint a nyomozati iratokból is:

Szögeket azért raktam bele, mert féltem, nem fogja hozni a kellő eredményt.  Végül is egy darab szög is elég.

Az efféle nyilatkozatok, mondta a bíró, arra utalnak, hogy szándékolt volt az emberölés, ezt a következményt a vádlott előre látta és akarta. A másodfokú ítélet szerint ezt nagy súllyal vette latba: a bíró szerint nem P. Lászlón múlt, hogy a sértettek élnek. „És megfordítva: ha rajta múlt volna, akkor a sértettek nem élnének. Mindent megtett a befejezettség érdekében” – fogalmazott a bíró, amikor a súlyosbítás tényét magyarázta.

P. László édesapja végig fegyelmezetten hallgatta az ítélet indoklását, de a másfél órás magyarázat végén felkiáltott:

Magyarország jobban teljesít. Legalább harminc hazugság volt ebben az indoklásban.

Utána a jelen lévő újságírók előtt aljas, gusztustalan eljárásnak nevezte a történteket. „Bedrogozták a gyereket, és olyanokat mondott, ami lehetetlen. A magyar állammal és a rendőrséggel áll szemben a fiam, a rendőrség szakértői szakértenek, olyan ez, mint a Rákosi-korban. Az Orbán azonnal elítélte a fiamat!" – mondta például. Fia ügyvédje pedig újra felhívta arra a sajtó figyelmét, hogy befolyásolhatta az eljárást, hogy a miniszterelnök kimondta: vadásszák le az elkövetőt, szedjék ki belőle az információkat, a rendőrkapitány szerint pedig a cselekmény a rendőrök ellen irányult a cselekmény („a rendőreimet akarták kivégezni”, fogalmazott) – a védő szerint erről szó sem volt, a bírói indoklás szerint viszont nagyon is.

A vádlott nem jött el

A Teréz körúti robbantással vádolt P. László Gergely nem szólalt fel az utolsó szó jogán, mert úgy döntött: nem vesz részt az eljárásban. Már korábban lemondott arról a jogáról, hogy jelen legyen az eljárásban, erre a jog lehetőséget ad neki. Az ítélethirdetésen sem vett részt. Édesapja a múlt heti tárgyalás előtt azt mondta az Indexnek, a fia azt mondta, nem vesz részt, mert „nem akar a politikai színjátékban részt venni". 

A 27 éves férfit tavaly szeptemberben első fokon életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte  a Fővárosi Törvényszék, az elsőfokú határozat szerint legkorábban 25 év múlva szabadulhatott volna. Ezt súlyosbították most 30 évre, P. Lászlónak fegyházban kell letöltenie a büntetést. Jelenleg a váci börtönben van, mondta az édesapja az Indexnek.

Az első másodfokú tárgyalási napon, egy héttel ezelőtt ugyan Szikinger István védőügyvéd beadványaival újabb tanúvallomásokat, szakértői véleményeket szeretett volna, például pszichiátriai szakvéleményt is, de mivel ezeket kivétel nélkül elutasította a bírói tanács, semmilyen újabb bizonyítási cselekmény nem zajlott az ügyben, így rögtön az ügyészi perbeszéd, majd a védőbeszéd következett.

Az ügyészi perbeszédben az első tárgyalási napon Nyírfa Ilona amellett érvelt, hogy az elsőfokú ítélet a legtöbb helyen indokolt volt, de például az első fokon eljáró bíróság tévedett, amikor a terrorcselekményt befejezetlennek tekintette. 

AZ ÜGYÉSZ egy héttel ezelőtt azt mondta: SÚLYOSABB SZANKCIÓ SZÜKSÉGES, A 25 ÉVNÉL IS KÉSŐBBI LEGKORÁBBI SZABADULÁST KÉRT A MÁSODFOKÚ BÍRÓI TANÁCSTÓL, TOVÁBBÁ HOGY MONDJÁK KI: A ROBBANTÁS TERRORCSELEKMÉNY VOLT, ÉS NEM CSAK ANNAK AZ ELŐKÉSZÍTÉSE.

Szikinger István ügyvéd a védőbeszédben azt mondta, az elsőfokú bíróság nem vett figyelembe bizonyítékokat, másokat pedig tévesen azonosított. Hosszadalmasan beszélt például arról a kérdésről, hogy hány centi a vádlott (183 cm), és hogy ez nagyban eltér a bizonyítékoktól, ahogy a szakértők a videófelvételek alapján 47 mérés során, tereptárgyakhoz viszonyítva azonosították az elkövető magasságát. 

Szikinger ügyvéd kitért arra, hogy ugyan P. László beismerő vallomást tett, de később azt visszavonta, így ennek a felhasználását problémásnak tartja: megkérdőjelezi a hitelességét. És a védő arra is kitért, hogy véleménye szerint befolyásolhatta az eljárást, hogy a miniszterelnök kimondta: vadásszák le az elkövetőt, szedjék ki belőle az információkat, a rendőrkapitány szerint pedig a cselekmény a rendőrök ellen irányult a cselekmény („a rendőreimet akarták kivégezni”, fogalmazott) – a védő szerint erről szó sem volt.

Mi történt 2016-ban az elsőfokú ítélet szerint?

Tavaly szeptemberben minősített emberölési kísérletért, robbanószerrel való visszaélésért és terrorcselekmény előkészítéséért szabták ki az elsőfokú ítéletet. Az akkori ítélet szerint P. László Gergely 2016. szeptember 24-én késő este Budapesten, a Teréz körúton egy általa készített pokolgéppel életveszélyesen megsebesített két rendőrt.

A RENDŐRNŐ ÉS JÁRŐRTÁRSA MARADANDÓ HALLÁSKÁROSODÁST SZENVEDETT. A NŐ KISAGYÁBA EGY SZÖG IS BEÁLLT, KOPONYATÖRÉSE ÉS NYÍLT LÁBSZÁRCSONTTÖRÉSE IS VOLT.  TÁRSÁNAK BELSŐ SZERVE SÉRÜLT A ZSÁKBA REJTETT SZÖGEK MIATT. EGY JÁRÓKELŐ NŐ KÖNNYEBB COMBSÉRÜLÉST SZENVEDETT.

A következmények azonban sokkal súlyosabbak is lehettek volna: a robbanószer mellett többkilónyi, 5-10 centiméteres szögek voltak. Az elkövető nem sokkal később emailt küldött a Belügyminisztériumnak, amelyben leírta, hogyan készítette a bombát. Egy másik el nem küldött, de a számítógépén megtalált emailben pedig – újabb halálos kimenetelű robbantásokkal fenyegetve – egymillió eurót követelt volna.

KAPCSOLÓDÓ
Titkosszolgálati akciót sejt a Teréz körúti robbantó apja

Titkosszolgálati akciót sejt a Teréz körúti robbantó apja

Elkezdődött a terrorcselekmény előkészítésével is vádolt P. László pere. Nem kívánt vallomást tenni, a bíró felolvasta a korábbi vallomását.

Az elmeállapot kérdése

A később visszavont és az elsőfokú ítélet hirdetésekor felolvasott vallomásában P. László belső hangokra, megfigyelőkre panaszkodott, amelyek rákényszerítették tettére, amelytől – a váltságdíjjal együtt – saját szabadságát remélte. A tárgyalásokon a férfi többször cirkuszolt, például

Mindezek ellenére P. László Gergelyt az elmeorvosi szakértő beszámíthatónak mondta, a férfinak személyiségzavara van, de elmeállapota nem kóros. 

(Borítókép:  Dr. Újvári Ákos bíró P. László Gergely másodfokú eljárásának tárgyalásán. Fotó: Németh Sz. Péter / Index)

Rovatok