Index Vakbarát Hírportál

Már nagyobb csapattal jöttek az EBESZ-megfigyelők Magyarországra

2019. március 18., hétfő 07:40

A 2018-as parlamenti választást az állam és a kormánypárt véleményének jelentős átfedése jellemezte, amely aláásta, hogy a többi párt egyenlően mérettesse meg magát – mondta a Népszavának adott interjúban Alexander Shlyk EBESZ-tisztviselő annak apropóján, hogy az EBESZ megfigyelői újra Magyarországra jöttek. 

A tavalyi választás retorikája olykor megfélemlítő és idegenellenes volt – legalábbis az EBESZ szerint. „Úgy találtuk, hogy gyakran a média is elfogult és a kampányfinanszírozás is homályos. Ez utóbbi kettő pedig különösen rossz hatással volt a politikai vitára" – mondta Shlyk. 

Arról is beszélt, hogy régebben Magyarországra például csak egy kisebb csapatot küldtek rövid időre. Tavaly már hosszabb időre és vidékre is érkeznek embereink, miután a helyiek úgy látták, hogy erre szükség van.

Shlyk ugyanakkor azt sem felejtette el megemlíteni, hogy a magyar kormány meghívására érkeztek, ami „nagyon pozitív lépés és a jó irány”.

Rovatok