Index Vakbarát Hírportál

Újabb unokázós csalót fogtak el

2019. március 18., hétfő 08:13

Csak nemrég csattant a bilincs egy 32 éves férfi és 17 éves társa kezén, amiért 2 millió forintot csaltak ki egy 80 éves asszonytól azzal a szöveggel, hogy az unokájának kell a pénz, és most ismét egy hasonló ügyben fogott el valakit a rendőrség. 

Egy férfi 2019. március 13-án este felhívott egy idős nőt és közölte vele, hogy unokája balesetet szenvedett és pénzt kért az asszonytól, derül ki a police.hu közleményéből. Az idős nő hitt a telefonálónak, majd átadott kétmillió forintot a lakására érkező fiatalembernek, aki rendőrként mutatkozott be. Amikor a férfi átvette a pénzt, társával együtt autóval elmentek a helyszínről.

A rendőrök rövid időn belül beazonosították az egyik férfit, a 32 éves H. Józsefet, akit 2019. március 15-én délelőtt lakásán elfogtak. A kutatás során több mint egymillió forintot, aranyékszereket és zálogjegyeket találtak a nyomozók. Érdekesség, hogy a vasárnap elfogott férfi is 32 éves, csak ő Sz. József. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói H. Józsefet csalás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását. Ismeretlen társát továbbra is keresik.

Rovatok