Index Vakbarát Hírportál

Gyerekeknek dicsérte a kormányközeli médiát Nyitrai Zsolt

2019. március 19., kedd 12:33

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Gyerekeknek dicsérte a kormányközeli médiát Nyitrai Zsolt

A felsőtárkányi 1848-as ünnepségen aktuálpolitikától hemzsegő beszédet mondott a miniszterelnöki megbízott. A közönség nagy része óvodás és általános iskolás volt.

1153 · Mar 19, 2019 12:33pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments

Nyitrai Zsolt, Felsőtárkány országgyűlési képviselője és miniszterelnöki megbízott nagyrészt gyerekekből álló közönségnek mondta el március 14-én az 1848-as forradalomra csak nyomokban emlékeztető beszédét, vette észre a 444.hu a politikus oldalán lévő beszámolót.

Az Eger TV által rögzített esemény képsorai szerint a beszédet többségében gyerekekből álló közönség hallgatta végig, köztük olyan mondatokkal, mint hogy

amennyiben 1848-ból a mába tekintünk, elmondhatjuk, hogy Magyarországon szólás- és sajtószabadság van, hiszen mindenki elmondhatja a véleményét, legyen az akár ilyen vagy olyan. A magyarországi sajtó pedig magyar, az magyar kézben van. Ez azért fontos, mert a sajtó szabadsága hozzátartozik az adott ország szuverenitásához. Hazánkban nagyon sokáig a média külföldi kézben volt, külföldi erő döntötte el, hogy mi a hír minálunk. Amióta a média nagy része magyar kézben van, ez erősíti országunk függetlenségét.

A nagymértékű honvédségi fejlesztéseket és az MNB-nek köszönhetően prosperáló gazdaságot is taglaló beszéd után Nyitrai koszorút helyezett el a Faluház falánál elhelyezett, Petőfit ábrázoló faszobor mellé, majd az óvodás korúaknak tűnő gyerekek kézzel készített, nemzeti színű virágokat szúrtak az alatta lévő virágládába.

Mint ismert, miután a kormánypárthoz kötődő emberek az elmúlt években felvásárolták a magyar napilapok, tévék és rádiók nagy részét, novemberben önként felajánlották a KESMA-nak, ami összesen 476 sajtóterméket birtokol.

A Heves megyei község fideszes polgármestere, Juhász Zsolt az Index megkeresésére elmondta, hogy a Petőfi-emléktáblát Felsőtárkány tanuló ifjúsága állította több mint másfél évtizede. Mint mondta, Felsőtárkányban ez hagyomány, a március 15-i ünnepségen minden évben óvodások és általános iskolások vesznek részt, utóbbiak a műsorról is gondoskodnak.

Ez teljesen független az országgyűlési képviselő úr megjelenésétől. A műsorban nemcsak gyerekek vettek részt, hanem a felsőtárkányi hagyományőrzők, óvodásoktól a nyugdíjasokig. Nem minden évben vesz részt az ünnepségen országgyűlési képviselő, de volt már, hogy megjelent a megyei jogú város polgármestere, vagy valaki a kormány részéről, például Völner Pál államtitkár. Korábbi években pedig dr. Nagy Imre volt szocialista képviselő is tiszteletét tette.

Amikor megkérdeztük a polgármestert arról, hogy mi a véleménye arról, hogy kiskorú gyerekek hallgatták végig a nem éppen nekik való, aktuálpolitikától hemzsegő beszédet, illetve hogy nem tartja-e aggályosnak, hogy biodíszletnek használnak politikai eseményhez gyerekeket, azt felelte:

Az ünnepségen nem kötelező a részvétel, ez hagyomány és pártoktól független. 

Mint ismert, tavaly márciusban a Nemzeti Választási Bizottság elmarasztalta Orbán Viktor miniszterelnököt, mert két rendezvényen is gyerekek körében kampányolt azok szüleinek hozzájárulása nélkül, és az ezekről készült videókat a Facebook-oldalán nyilvánosságra hozta. A kormányfő a választási eljárásól szóló törvény mellett a köznevelési törvényt is megsértette, és emiatt 345 ezer forintos pénzbüntetésre ítélték. A büntetés miatt Orbán szót emelt, és egy szintén a Facebook-oldalára feltöltött videóban számonkérte Patyi Andrást, az NVB elnökét, aki úgy válaszolt, hogy „nagyon sajnálom, miniszterelnök úr”.

Rovatok