Index Vakbarát Hírportál

Kövér László bosszút állt Tordai Bence március 15-i videójáért: kitiltott három párbeszédest

2019. március 19., kedd 12:51

A Párbeszéd-frakció három munkatársát kitiltották a Parlamentből – értesült az Index. A munkatársak – hiába dolgoznak ott – hétfőn a helyszínen szembesültek azzal, hogy nem érvényes a kártyájuk a Képviselői Irodaházba és az Országházba sem. Hivatalos indoklás nincs, de összefüggésben lehet Tordai Bence képviselő március 15-i videójával, amelyen Áder Jánoshoz és Kövér Lászlóhoz lépett.

Várható volt, hogy nem marad következmények nélkül Tordai Bence március 15-i videós akciója. A Párbeszéd parlamenti képviselője az ünnep reggelén tett ki a Facebook-oldalára egy videót arról, hogy a Parlamentben odalépett Áder János államfőhöz és Kövér László házelnökhöz, hogy megkérdezze, mit gondolnak a szabadság, egyenlőség, testvériség fogalmáról.

A közjogi méltóságok ekkor feltehetően a zászlófelvonásra készültek, erre a hagyomány szerint a köztársasági elnök ad engedélyt, és Áder Jánost láthatóan felbőszítette Tordai akciója, Kövér László fordította el a kamerától az államfőt, hogy ne reagáljon.

A videó láthatóan az Országháznak egy olyan részén készült (a Kossuth tér felé nyíló kapunál), ahol nem lehet házelnöki engedély nélkül forgatni. Pénteken egy másik videó is kikerült Tordai honlapjára, amelyen képviselőtársával, Kocsis-Cake Olivióval egy molinót lógatnak ki az Országház Duna felőli erkélyére (itt sem lehet kamerázni előzetes engedély nélkül a házelnöki rendelkezés szerint). Az elmúlt években a média több munkatársát, sőt, komplett szerkesztőségeket is kitiltott Kövér László az engedély nélküli forgatás miatt. (Magát Tordait 2017-ben örökre kitiltotta Kövér a Parlamentből, csak aztán Tordai képviselő lett.)

Az Index úgy értesült, hogy a Párbeszéd három munkatársa is hasonló szankciót kapott: megvonták tőlük a belépési engedélyt az Országházba és a Képviselői Irodaházba.

Egyikük hétfőn a helyszínen szembesült a dologgal, ekkor – hiába dolgozik ott – el is vették a belépőkártyáját. Olyan munkatársakról van szó, akik március 15-én is az Országházban tartózkodtak, ezért lehet összefüggés a videózás és a kitiltás között.

A Párbeszéd megerősítette az értesülésünket, a sajtóosztály annyit mondott, várják a hivatalos indokolást. A Parlament sajtószolgálatát is megkérdeztük az esetről, onnan nem kaptunk választ.

(Borítókép: Tordai Bence / Facebook)

Rovatok