Index Vakbarát Hírportál

Felfüggesztett börtönre ítélték a verekedő smasszereket

2019. március 20., szerda 20:32

Felfüggesztett kaptak azok a bántalmazó fegyőrök, akik menekültnek néztek egy kubai származás magyar férfit, számolt be róla az RTL Híradó.

Az esetről korábban az Index is beszámolt. A két korábbi fegyőr harmadik – nem hivatalos személy – társukkal együtt megvertek egy menekültnek vélt kubai származású magyar férfit és barátnőjét 2015-ben Szegeden. A háromfős csoport ugyanis a szegedi Wake Up Color Festival környékén, a Belvárosi híd közelében belekötött egy bevándorlónak hitt, félvér, kubai-magyar fiúba, majd olyan súlyosan bántalmazták a fiú barátnőjét, hogy eltört az arccsontja. Egy fekete ruhás kopasz azért kötött bele a félvér fiúba, mert azt hitte, hogy bevándorló. Elindult felé, hogy megverje, és közben azt kiabálta, hogy „Takarodj az országból!”.

 A lányt súlyosan bántalmazták, a támadásról videofelvétel is készült, amely nagyban segítette az azonosítást és a büntetőeljárást. Az elsőrendű vádlott ugyanis kezdetben tagadta, végül elismerte, hogy ő ütött először. A két volt fegyőr a szegedi Csillag nevű büntetés-végrehajtási intézményben dolgozott az eset idején. Miután kiderült, mivel gyanúsítják, azonnal kirúgták őket az intézményből.

Rovatok