Index Vakbarát Hírportál

Védett erdőt irthattak ki Balatonfűzfőn egy röplabdacentrum kedvéért

2019. március 21., csütörtök 19:43

Letarolták a tóparti erdő jelentős részét a balatonfűzfői strand melletti szakaszon, hogy a helyére strandröplabda-centrum épülhessen. A 24.hu most azt írja, a kiirtott erdő természetvédelmi területen állt.  

A város polgármestere, Marton Béla a fűzfőiek Facebook-csoportjában azt állította, az önkormányzati tulajdonú terület, amelyről a fákat kivágták, nem Natura 2000-es besorolású, a Magyar Nemzetnek nyilatkozva pedig azt közölte, a fák veszélyesek voltak. A 24 birtokába azonban olyan hivatalos dokumentum került, amely szerint a szóban forgó helyrajzi számokhoz tartozó terület már régóta Natura 2000-es védettséget élvez. Az erre vonatkozó tájékoztatást a Veszprémi Járási Kormányhivatal adta ki, eszerint a Natura 2000-es oltalom a természetrongálással sem szűnik meg.

 A 24.hu úgy értesült, a területet érintő fakivágásokról egyáltalán nem értesítették a hatóságot, engedélykérés sem történt.

Rovatok