Index Vakbarát Hírportál

Elrendelte a bíróság az ISIS-gyanús szír letartóztatását

2019. március 24., vasárnap 12:59 | aznap frissítve

Szokatlan időpontban, vasárnap reggel 9-kor zajlott le az erről szóló tárgyalás (hivatalosan ülés) A döntés nem hozott meglepetést, a bíróság elrendelte. F. Hassan fogva tartását.

Vasárnap reggel tárgyalták F. Hassan szír állampolgár ügyét, akinek letartóztatásáról korábban a Fővárosi Nyomozó Ügyészség tett indítványt. A II. kerületi Fő utcában, a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája a mai napon egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) autóval, a hátsó bejáraton vitte be a férfit, így a terrorizmus gyanújával 2019. március 22-én őrizetbe vett szír állampolgárt így nem láthatták, illetve fotózhatták a sajtó képviselői, illetve az az érdeklődők, a bámészkodók.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy belga és magyar titkosszolgálati információk szerint a 27 éves szír férfi 2016 óta az Iszlám Állam nemzetközi terrorszervezet tagja, aki Homsz városában kivégzésekben is részt vett és öngyilkos merényleteket is szervezett.

Homsz, még szíriai viszonylatban is nagyon szerencsétlenül járt város. Miközben korábban a 7-800 ezres nyugat-szíriai kereskedőváros az arab világban elsősorban a konyhájáról volt ismert, addig 2011 óta folyamatosan háborúk és ostromok célpontjává vált.

Lakossága nagyon vegyes volt, az 50 százaléknyi szunnita mellett 30 százalék keresztény és 20 százalék alavita lakta, vagyis minden katonai csoportnak volt támogatottsága. Miután sokáig a szunnita ellenzék viaskodott az alavita kormányerőkkel, 2015-ben az iszlám Állam is offenzívát indított ellene, a gyanú szerint ezután, 2016.ban követhette el a férfi a kegyetlen, megfélemlítésnek szánt gyilkosságokat.

F. Hassan tagadta bűnösségét, kirendelt ügyvédje, Kelen László szerint -is ellenőrizni kell a bizonyítékokat.

A hatóságok arról is beszámoltak, hogy a szír férfi Magyarországon is feltűnést keltett, a nyírbátori Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban demonstratívan fekete öltözékben járt, és verekedésbe is keveredett.

Rovatok