Index Vakbarát Hírportál

Závecz: Budapesten nem érdemes összefognia az ellenzéknek a Jobbikkal

2019. március 25., hétfő 09:11

Négy ellenzéki párt összefogásával megszorítható, ötpárti együttműködéssel pedig stabilan verhető lenne a Fidesz a fővárosban az önkormányzati választáson – derült ki a ZRI Zavecz Research felméréséből, amit a Népszava adott közre.

A kutatásból kiderül, az emberek nagy része úgy gondolja, az ellenzéki közös lista a legjobb módszer a szavazatok maximálizálására. Az európai parlamenti választásra ez nem valószínű, hogy meg fog valósulni, azonban az őszi önkormányzati választásra még összeállhat. A kutatás szerint a választók ugyanakkor a pártok magatartása miatt egyre kevésbé tartják valós alternatívának a teljes együttműködést. Ez abból is látszik, hogy bár a fővárosi szavazók 53 százaléka szeretné, ha Tarlós István nem újrázhatna, jelenleg csak 31 százalék gondolja úgy, hogy leváltható a főpolgármester.

Jelenleg 44 százalékos támogatottsággal Tarlós István (Fidesz-KDNP) áll az élen, Karácsony Gergely (MSZP-Párbeszéd-DK) mögött a budapestiek 38 százaléka áll, míg Puzsér Róbertnek (LMP, Jobbik) csak 5 százalékos a tábora.

Ha Puzsér Róbert visszalépne, az sem jelentené azonban azt, hogy az összes ellenzéki beállítottságú választó automatikusan beállna Karácsony mögé. A kutatás szerint az LMP-sek mintegy 29 százaléka, a jobbikosoknak pedig 55 százaléka tartaná inkább meg Tarlóst.

A Závecz felmérése szerint

A Závecz kutatása szerint

bár vidéken optimális lehet, Budapesten nem lenne érdemes a baloldali ellenzéknek összefognia a Jobbikkal,

ugyanis akkor csak 34 százalékot érnének el, viszont a Jobbik szavazóinak egy része átszavazna a Fideszre, és akkor a kormánypártnak is 34 százaléka lenne.

Rovatok