Index Vakbarát Hírportál

Telekocsival, bőröndökben szállította haza feldarabolt áldozatát a jászladányi nő

2019. március 27., szerda 17:04

Beismerte a gyilkosságot egy nő a Jászalsószentgyörgy külterületén megtalált, feldarabolt holttest ügyében folytatott nyomozás során, közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság. 

Jászladányra vezettek ugyanis a nyomozás szálai és hamarosan körvonalazódott az emberölés bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható és a holttest elrejtésében közreműködő személye is abban a rejtélyes gyilkossági ügyben, melyben  egy külföldi vendégmunkás feldarabolt maradványait járókelők lelték meg. A fiatalok  egy vízelvezető árokban bukkantak a zsákokra, amelyből „először egy kéz, majd egy levágott fej gurult ki". A torzó két zsákban volt összepakolva, a rendőrség emberölés miatt indított nyomozást. 

Hamar eredménnyel is jártak: a nyomozók 2019. március 25-én gyanúsítottként kihallgatták P. Sz.-t és 51 éves édesanyját, akiket őrizetbe vettek. A 27 éves nő részleges beismerő vallomást tett, melyben elmondta:

Bécsben követte el a bűncselekményt és onnan telekocsi szolgáltatással bőröndökben szállította haza az elhunytat, majd édesanyja segítségével rejtették el a holttestet.

A rendőrök kezdeményezték P. Sz. letartóztatásának indítványozását, derült ki a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján.

Megírtuk, az emberi torzóra bicikliző gyerekek bukkantak rá a falu határában, egy híd alatt. A megcsonkított áldozatot a rendőrség azonosította, így derült ki, hogy egy külföldi vendégmunkással végzett a fiatal nő.

Rovatok