Index Vakbarát Hírportál

Németországban kényszerített prostitúcióra nőket egy fóti család

2019. március 28., csütörtök 05:17

A Készenléti Rendőrség emberkereskedelem és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a 25 éves N. András és N. László, valamint az 54 éves N. Lászlóné fóti lakosok ellen.

A nyomozás adatai szerint a család tagjai kizsákmányolás céljából magyar nőket toboroztak, akiket prostituáltként dolgoztattak külföldön. A megkeresett pénzt részben vagy teljes egészében elvették tőlük, a nőket fenyegették, megfélemlítették, több alkalommal bántalmazták is őket.

A rendőrök a TEK-kel közösen március 26-án reggel akcióztak, és Fóton fogták el a gyanúsítottakat. Közös otthonukban a bűncselekmények elkövetéséhez kapcsolódó feljegyzéseket, albérleti szerződéseket, mobiltelefonokat foglaltak le a nyomozók.

A rendőrök a három elfogott személyt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették őket, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Rovatok