Index Vakbarát Hírportál

Nem küld több segélyt az amerikai kormány három közép-amerikai államnak

2019. március 30., szombat 21:28

Nem fizet több segélyt Hondurasnak, El Salvadornak és Guatemalának az Egyesült Államok kormánya - ezt jelentette be az amerikai külügyminisztérium a CNN tudósítása szerint. A bejelentés egy nappal azután történt, hogy Donald Trump elnök azt nyilatkozta, ez a három közép-amerikai ország indítja az Egyesült Államokba tartó migránskaravánokat, ezért nem kapnak több pénzt az amerikai kormánytól. 

Az elnök arról beszélt, hogy az amerikai kormány 500 millió dollárt fizet ennek a három országnak, ezek mégse tesznek semmit, hogy megállítsák a karavánokat. Sőt, Trump azt mondta, hogy ezek az országok direkt a "legrosszabb embereket" küldik északra, hogy megszabaduljanak a problémáiktól. Trump nagyon hasonló dolgokat mondott még a választási kampányában Mexikóról is. Az amerikai sajtó beszámolói szerint amúgy a Közép-Amerikából érkező bevándorlók nagy részét gyerekes családok teszik ki. 

Szakértők szerint viszont a segélyek leállítása éppen hogy növeli majd az Egyesült Államok felé irányuló migrációt,

mert így még kevesebb forrása lesz ezeknek az országoknak, hogy kezeljék azokat a problémákat - az erőszakos bandaháborúkat és szegénységek - amelyek elől a migránskaravánokkal északra menetelő emberek menekülnek. 

Rovatok