Index Vakbarát Hírportál

A jobbikosok elfogadták, Gyurcsányék leszavazták Orbán családvédelmi akcióját

2019. április 1., hétfő 16:29

A parlament hétfőn elfogadta a kormány "családvédelmi akciótervének" bevezetéséhez szükséges törvénymódosításokat. A kormánypárti javaslatot rendhagyó módon az ellenzék nagy része is támogatta, a Jobbik, az MSZP és az LMP is megszavazta, a DK viszont nemmel szavazott.

A parlament 176 igen szavazattal, 10 nem ellenében, 6 tartózkodás mellett hagyta jóvá az Orbán által februárban bejelentett, majd Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere által benyújtott javaslatot.

Érdemes alaposabban is megnézni, melyik frakció hogyan nyomott gombot, mert a most következő kampányokban várhatóan még előjön a téma:

Miről szól a törvény?

A most megszavazott törvény - az MTI összefoglalója alapján - kimondja: az állam készfizető kezesként felel a központi költségvetés terhére a 2019. július 1. és 2022. december 31. között megkötött hitelszerződések alapján folyósított, az úgynevezett babaváró támogatással nyújtott banki kölcsönökre.

Az állami kezességvállalás mértéke a babaváró támogatással nyújtott kölcsön tőkeösszegének és az erre felszámított ügyleti kamatnak a 100 százaléka.

A családok támogatásáról szóló törvény módosítása azt is tartalmazza, hogy a babaváró támogatással nyújtott hitel biztosítékaként az állami készfizető kezességvállaláson túl a hitelintézet további biztosítékot nem írhat elő. A kormány felhatalmazást kap továbbá arra, hogy rendeletben szabályozza a babaváró támogatással nyújtott kölcsönhöz kapcsolódó állami kezességvállalás részletes szabályait.

Az elfogadott módosítás érinti a személyi jövedelemadóról (szja) szóló törvényt is a babaváró támogatásnak, valamint a nagycsaládosok személygépkocsi-vásárlási támogatásának szja-mentessége érdekében.

A 2022 végéig igényelhető, maximum 10 millió forintos, kamatmentes babaváró támogatás szabadon felhasználható, házaspárok vehetik igénybe, ha a feleség legalább 18, de legfeljebb 40 éves, egyikük dolgozik vagy biztosított, büntetlen előéletűek és nincs adótartozásuk. A törlesztés legfeljebb 50 ezer forint lehet, de ha úton van az első baba, a várandósság 12. hetétől felfüggeszthető a visszafizetés. Ha csak egyetlen gyermek érkezik a családba, a hitel mindenképpen kamatmentes marad, de ha három utód születik, a teljes összeget elengedi az állam.

A nagycsaládosoknak új, hétszemélyes autó vásárlásához legfeljebb 2,5 millió forintos támogatást nyújt az állam, maximum a jármű árának 50 százalékáig. Ez a lehetőség is 2022-ig áll fenn.

A törvény július 1-jén lép hatályba.

Rovatok