Index Vakbarát Hírportál

Orbán az Európai Néppárt magyar tagszervezeteivel egyeztetett

2019. április 1., hétfő 15:23

Orbán Viktor a Karmelita kolostorban fogadta az Európai Néppárt magyar tagszervezeteinek elnökeit, köztük Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökével, Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártja elnökével és Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével. A megbeszélésen részt vett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke is.

Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár tájékoztatása szerint a pártvezetők az aktuális nemzetstratégiai és európai politikai kérdéseken túl

egyeztettek az európai parlamenti választási felkészülésről annak érdekében, hogy a májusban megújuló EP-ben a lehető legerősebb legyen a magyar képviselet.

Szóba kerültek a magyar kormányzati segítséggel a határon túl megvalósuló gazdaságfejlesztési programok is, melyek eredményesen szolgálják a magyar közösségek szülőföldön maradását és boldogulását.

Rovatok